Egyes piaci szakértők szerint a Forrás Rt. majdani vagyona a korábban nyilvánosságra hozott összetétel ismeretében 30-40 százalékkal is elmaradhat a későbbi 18,6 milliárd forintos sajáttőke-értéktől. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. vezetői viszont azt ígérik: igyekeznek reálisan értékelni a cégeket.
A Forrás jegyzett tőkéje 2,14-ról 4,99 milliárd forintra bővült, míg saját tőkéje 2,82-ról 8,98 milliárdra az ÁPV apportjának következtében. Az első menetben három cukorgyár, a mátravidéki, a szerencsi és a szolnoki 39, 38, 25 százalékos pakettje, illetve a Mol, az Antenna és a BorsodChem 0,4, 5, 4,4 százalékos részesedése került a portfólióba. A második ütemről az ÁPV Rt. január 9-i igazgatósági ülésén döntenek - közölte Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese. Akkor 9 milliárd forinttal nőne a saját tőke.
A Forrás Rt. vagyona 18,6 milliárdra nőne, s ez a vagyonügynökség szerint teljesen felszívná a még piacon lévő, címletértéken 10,7 milliárd forintra becsült jegytömeget. (Ez 1742 forintos névértéken számolva elérné a Forrás 18,6 milliárdos vagyonát, azaz a kárpótoltak 1:1-es cserearánnyal számolhatnak.)
Jelenleg folyik a második csomag értékelése, s ennek ismeretében döntenek a második részlet összetételéről, amely a korábban ismertetett vagyonelemekből épülne fel - hangzott el. Ez akkor változna, ha az értéke elmaradna a várt összegtől. Az mindenesetre biztos, hogy a Forrás pakettja még további 3,07 százaléknyi Antenna- és 0,16 százaléknyi Richter Gedeon-részvénycsomaggal bővülne, igaz, az előbbihez még a privatizációs törvény módosítására van szükség.
Egyes piaci szakértők szerint a társaság vagyona - durva becslések szerint - 30-40 százalékkal is elmaradhat a majdani 18,6 milliárd forintos sajáttőke-értéktől (VG, nov. 29., 10. o.). Vági Márton erre azt válaszolta: a számításokat nem ismeri, mindenesetre igyekeznek reálisan értékelni a cégeket. Az első apport esetében véleménye szerint sikerült ez, mondván, a cukoripari társaságokat a névérték valamivel több mint 60 százalékán vették be a portfólióba. A tőzsdei cégeknél pedig a 180 napos, forgalommal súlyozott átlagárral számoltak.
Kérdésre válaszolva Vági Márton elmondta: vizsgálják az osztalékelsőbbségi részvény lehetőségét, ám szerinte nem ez a megoldás a kárpótoltak megnyerésére, hanem a megfelelő marketing. A jegycserére 2003 márciusában kerülne sor, míg a Forrás-részvényeket május-júniusban vezetnék be a BÉT-re.
A vezérigazgató-helyettes reméli azt is, hogy a kárpótlási-jegy-tulajdonosokat nem terheli jövőre az árfolyamnyereség-adó (a jegy beszerzési értéke és a Forrás 174,2 százalékos kibocsátási értéke közötti különbözetre), ami jelenleg reális veszélynek látszik. A Pénzügyminisztériumnál az ÁPV már kezdeményezte a szükséges módosítások elfogadását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.