Indulnak az MP-biztosítók
Január végén kezdi meg működését a Magyar Posta Biztosító Rt. és a Magyar Posta Életbiztosító Rt., amely igen impozáns terveket fogalmazott meg: kezdetben a 6-7. helyet szeretnék megszerezni a hazai biztosítók között - ez mintegy másfél százalékos piaci részesedést jelentene -, ám öt év távlatában már az első öt közé szeretnének bekerülni. S a várakozások szerint a biztosítók 4-5 éven belül nyereségessé válhatnak.
Első lépésben négyféle, egy baleset-, egy folyamatos és egy egyszeri díjas életbiztosítást, valamint egy lakásbiztosítást értékesítenek a lakossági ügyfeleknek, majd később utazási és gépjármű-, valamint befektetéshez kötött életbiztosításokat is kínálnak a piacon.
A Magyar Posta tavaly 400 millió forint jutalékbevételt ért el különböző biztosítók (Generali-Providencia, OTP-Garancia, Európai Utasbiztosító) termékeinek postahelyeken történő eladásából. Az idén a két postai biztosító mintegy 60 ezer szerződést szeretne kötni az ügyfelekkel. Konkurens termékeket nem árulnak, ha saját, hasonló terméket vezetnek be, akkor leállnak a külső cég termékének értékesítésével. A Generali esetében ez egyébként mintegy 9 milliárd forintos díjbevétel-kiesést okoz 2003-ban (VG, 2003. január 14., 9. oldal).(FB)

