Eladni - de hogyan?

A műkereskedelem területén sokat írtunk már a piac résztvevőinek eredményeiről, valamint a várható tendenciákról. Annál kevesebb szó esett a dinamikusan fejlődő üzletágban megforduló, értékeiktől megválni kívánó beadókról, valamint az őket érintő legfontosabb kereskedelmi szokásjogról. A személyes tulajdont képező képzőművészeti alkotásaiktól, műtárgyaiktól megválni szándékozó beadók műkereskedelmi lehetőségeit elsősorban az eladásra szánt tárgy jellege határozza meg. Aki már kicsit is járatos a hazai műkereskedelemben, ismeri a piac résztvevőit, alapvető működési rendszerét, az egyes galériák üzleti sikereit, az nagy biztonsággal képes annak eldöntésére, hogy az eladni kívánt tárgy számára mely galéria, aukciósház vagy esetleg antikvárium szolgálhat a legmegfelelőbb értékesítési lehetőséggel, melyikük rendelkezik a legjobb vevőkörrel, bejáratott kínálati profillal stb.

A piac résztvevőinek üzleti kompetenciáján és sikerességén túl érdemes az alkotás jellegéből adódó sajátosságokat is figyelembe venni, hisz nem mindegy, hogy a portéka melyik aukciósház, galéria kínálatán belül találja meg az a legjobb vételi ajánlatot. Ilyen sajátosság többek között az alkotás kora. Míg egy régi festmény számára leginkább a Nagyházi vagy a Polgár Galéria kínálhatja a legjobb lehetőséget, addig a kvalitásos XX. századi darabok esetében a Mű-Terem vagy a Kieselbach Galéria felkeresése jelentheti az optimális megoldást. Ugyancsak fontos szempont lehet a képzőművészeti alkotás technikája. Egy másodvonalbeli grafika ugyanis több eséllyel indulhat a kizárólag grafikai anyagok árverésére specializálódott, vagy legalábbis külön grafikai árveréseket is rendező galériák - Arte, Abigail - kínálatában, mint például egy heterogén vevőkört vonzó kamaraárverés anyagában. Az élvonalbeli rajzok, nyomatok általában a nagy árverezőházak festményaukcióin érhetik el a legmagasabb leütési árakat, ám ez a lehetőség a második vonalbeli művek számára nem áll nyitva.

Festmények esetében a kereskedők általában kétféle értékesítési lehetőséget ajánlanak fel az alkotások eladóinak. A két lehetőség közti különbséget leggyakrabban a tárgyak művészi kvalitása, esetleg előfordulásának gyakorisága határozza meg. A kiemelkedő minőségű darabokat szinte minden esetben aukcionálásra veszik át a kereskedőházak, míg a gyengébb alkotások nagy valószínűséggel csak egy bizományosi megbízással kerülhetnek fel a galéria falaira. Egy harmadik megoldást jelenthet a készpénzes vásárlás, mely az eladó számára rendre a legelőnytelenebb feltételekkel jár - leszámítva azt, hogy azonnal pénzhez jut -, mivel a kereskedőházak csupán a piaci érték felét, esetleg kétharmadát hajlandók az egyes tárgyakért kifizetni.

A különböző értékesítési formák közül az aukciós értékesítés kínálja az eladó számára a legkedvezőbb feltételeket; őt - aukciósházaktól függően - csupán a leütési összeg 10-20 százalékának megfelelő közvetítési díj kifizetésére, valamint néhány más járulékos költség megtérítésére (ilyen például a katalógusköltség, esetenként a keret és a res-taurálás költsége) kötelezi az aukciós szerződés. Az árverezőház bevétele ugyanis ez esetben döntően a leütési áron felül felszámított vevői jutalékból származik. A bizományosi kontraktusok már nem kecsegtetnek ilyen kedvező feltételekkel a beadók számára, itt ugyanis - galériától függően - 60-100 százalékos haszonkulccsal dolgoznak a kereskedőházak.