INA: akkor kié a legjobb?
Ahogy közeledik az INA eladásának véghajrája, úgy látnak napvilágot egymásnak ellentmondó híresztelések. Míg korábban a "bennfentes információkon" alapuló hírek arról számoltak be, hogy a Rosznyefty bizonyult a legbőkezűbbnek 440 millió dolláros ajánlatával - igaz, a cég vezérigazgatója később úgy nyilatkozott, ajánlatuk ennél jóval kisebb -, az OMV 380, a Mol 300 milliót kínált, addig a Der Standard című bécsi lap tegnapi cikke szerint az osztrák OMV tette a legalacsonyabb ajánlatot. A horvát illetékesek többször is hangsúlyozták: maga az ár csak 30 százalékban befolyásolja a döntést, melyet március végére ígérnek. A Der Standard szerint az OMV mellett a forgalmazásban szerzett nagy tapasztalatok, míg a Rosznyefty mellett a nagy kitermelés szólhat.
A Die Presse múlt pénteki számában már tudni vélte, hogy a horvát INA 25 százalék plusz egyszavazatnyi részvénypakettjéért folyó küzdelemben az OMV áll az élen az összetett értékelési rendszer alapján 78 pontjával, a Mol 76, míg a Rosznyefty 64 pontot kapott az értékelés során. Az INA privatizálásánál a Der Standard szerint a további elővételi jogok kérdésében folyik az alkudozás. (VG)


