BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb cég a road show-n

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tavalyinál kevesebb cég vesz részt a BÉT február végi road show-ján, új szereplőként indul viszont a Globus. Március 4-én derül ki, hogy melyik cég kapja a megbízást a szemléletformáló kampány kivitelezésére.

A tavalyinál kevesebb cég részvételével tartja idei első road show-ját a Budapesti Értéktőzsde Rt. február 26-án és 27-én. Az első nap Londonban a tőzsdei kibocsátók közül a Matáv, a Mol, az OTP, a NABI, a Globus, az ÁKK és az FHB vezetői vesznek részt, a másnapi New York-i rendezvényre eddig a Mol, az OTP, az ÁKK és az FHB jelezte részvételi szándékát. Közülük a Globus első ízben vesz részt a körúton. Horváth Zsolt, a tőzsde vezérigazgatója elmondta, hogy a tengerentúlon azért nem vesz részt az eseményen a Richter és a Matáv, mert saját befektetői találkozót szerveztek közel erre az időpontra. A kormányt az idén dr. Salgó István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára képviseli. Tavaly László Csaba pénzügyminiszter is részt vett a bemutatkozó körúton, az idén azonban más elfoglaltsága miatt nem tart a tőzsdével. Eddig 15 cég jelezte érdeklődését a rendezvény iránt. A tőzsde májusban és novemberben újabb városokat kíván felkeresni, a tervek szerint Frankfurtban, Brüsszelben, Amszterdamban és Milánóban is találkoznak a potenciális befektetőkkel.

Lezárult a tőzsde szemléletformáló kampányának kivitelezésére kiírt pályázat első fordulója, melyre 33 ügynökség, illetve konzorcium jelentkezett. Közülük 12 került be a második fordulóba, ahol a BÉT igazgatósága által életre hívott alapítvány kuratóriuma bírálja el a pályázatokat. Az Öngondoskodás ? A Pénzügyi és Befektetési Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány névre keresztelt szervezet kuratóriumának tagjai a pénz- és tőkepiac elismert személyiségei: Cselovszki Róbert, Fatér Gyula, Gecser Ottó, Horváth Zsolt, Jaksity György, Kepecs Gábor, Lantos Csaba, Simor András és Straub Elek. Az elbírálásnál az ötlet, a megvalósításra tett javaslat, ennek költséghatékonysága és a társadalmi céloknak való megfelelés számít. Valószínűleg az írott és az elektronikus médiát is igénybe veszik a kampány során, s nagy szerephez jutnak a társadalmi célú hirdetések. Mint ismert, a keretöszszeg 100 millió forint. Az eredményt március 4-én hirdetik ki.

Horváth Zsolt elmondta, hogy megugrott az érdeklődés a tőzsde azonnali piacról és határidős piacról szóló ismeretterjesztő előadásai iránt, már 350 magánbefektető jelentkezett, mely többszöröse a tavalyi számnak. (ÁG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.