BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közbelép az OPEC, ha kell

Az OPEC főtitkára megerősítette, hogy az olajkartell fedezi az olajkínálatban esetleg jelentkező hiányt, ha Irak leállítaná exportját az ellene kilátásba helyezett katonai akció miatt, miközben szakértők arra számítanak, hogy a második fél évben akár 10 dollárral is csökkenhet a brent olajfajta ára.

Alvaro Silva szerint az OPEC érdekeivel ellentétben áll, hogy hiány alakuljon ki az olajpiacon; ezért az az álláspontja, hogy az esetleges deficitet azonnal fedezné. A főtitkár ezt azelőtt jelentette ki, hogy Szalonikiben megkezdődött az Európai Unió energiaügyi minisztereinek az ülése, ahol a várt iraki háború miatt esetleg csökkenő olajkínálat révén kialakuló helyzetről, illetve annak konkrét megoldásáról tárgyaltak. A miniszterek megbeszélésén szó volt a 15 tagország stratégiai olaj- és gáztartalékairól, arról, hogy ezen a téren is szorosabbra kell fűzni az együttműködést. Ez megfigyelők szerint nem újdonság, de ismét előtérbe került azokra a félelmekre reagálva, hogy megindul a háború a napi 2 millió hordó olajat exportáló Irak ellen. Tavaly az Európai Bizottság azt javasolta a tagországoknak, hogy olajtartalékaikat a jelenlegi 90 napi fogyasztásnak megfelelő szintről 120 napra növeljék. Az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere szombaton azt mondta, hogy az OPEC márciusi 11-ei értekezletén nem változtatnak az olajkartell napi termelési kvótáján, az a jelenlegi szinten marad. A miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy ha az iraki válság veszélyeztetné a világgazdaság fejlődését, az OPEC ideiglenesen felfüggeszti-e a tagországok kvótáját, kijelentette: mindent a maga idejében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.