BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

röviden

A Banca Romaneasca OTP-célpont lehet

Román laphírek szerint az OTP Bank érdeklődik a Banca Romaneasca (BR) többségi részesedésének megvásárlása iránt - adta hírül az MTI. A magyar pénzintézet állítólag a Román-Amerikai Befektetési Alappal tárgyal a BR 70 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A Világgazdaság kérdésére az OTP Banknál nem kívánták kommentálni a román lapértesülést. Azt azonban megerősítették, hogy Romániában is vizsgálnak minden arra érdemes akvizíciós lehetőséget, így bankvásárlási célpontként szóba jöhet a Banca Romaneasca is. (VG)



Közel egymilliárd eurós veszteség a HVB-nél

Fennállásának első veszteséges évén van túl a második legnagyobb német pénzintézet, a HypoVereinsbank (HVB). A pénzintézet a 2001-es 1,5 milliárd eurós nyereség után tavaly 858 milliós veszteséget termelt. A negatív mérleg elsődleges okaként a bankvezetés a Kirch-birodalom és a Fairchild Dornier összeomlásának következtében bennragadt 3,8 milliárd eurós hitelállományt nevezte meg. A HVB az idei évre már nyereséget remél, erre utal az is, hogy a negyedik negyedévet operatív nyereséggel és növekvő szerződésállománnyal zárta a bank. (VG)



Érvényes ajánlat a Skála-papírokra

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta a Callum Rt. 50 ezer Skála-Coop-részvényre vonatkozó nyilvános vételi ajánlatát. Az ajánlattevő 1640 forintos árat kínál a jegyzett tőke 0,8 százalékát megtestesítő papírokért. A Callum korábbi, 1365 és 1601 forintos ajánlatai nem voltak sikeresek. Ha a mostani bevásárlás eredményes lesz, a társaság részesedése a Skála-Coopban a jelenlegi 89,7 százalékról 90 százalék fölé nőhet, ezzel pedig megnyílik a lehetősége a fennmaradó közel 10 százaléknyi papír megvételére is. Utóbbiak árfolyama a tőkepiaci törvény értelmében az egy részvényre jutó saját tőke, illetve a mostani 1640 forint közül a magasabbik érték lenne. A tavalyi mérleg alapján ez a most ajánlott árat jelentené. (VG)



Kamatcsökkenés a Postabanknál

A Postabank csökkenti az államilag támogatott lakáshitelek kamatát. Február 20-ától az ötéves kamatperiódusú, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható, jelzáloglevél-kamattámogatású lakáshitelek kamata 3,96 százalékról 3,71 százalékra csökken. A kezelési költség évi 2,04 százalék. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.