A német kormány a nyugdíj-finanszírozás rendszerének folyamatban lévő reformja keretében eltörölné az életbiztosításokra nyújtott adókedvezményeket. A javaslatot előterjesztő szakmai bizottság indoklása szerint ezek az engedmények elsősorban vagyongyarapításra, és nem az ügyfelek időskori megélhetésének biztosítására szolgálnak - írja a Financial Times Deutschland. A biztosítótársaságok azonban épp ellentétesen érvelnek, véleményük szerint az ilyen irányú módosítás a nyugdíjrendszer rendelkezésére álló likviditás csökkenését fogja eredményezni.
A hatályos szabályok szerint azok után a biztosítói kifizetések után, melyek legalább 12 éve megkötött, a haláleset kockázatára is kiterjedő életbiztosításból származnak, illetve melynek díjait az ügyfél legalább öt éve maga fizeti, nem kell adót fizetni. A biztosítótársaságok ezeket a szerződéseket sokszor csomagokban, nyugdíj-biztosítási termékekkel összekapcsolva értékesítik. Véleményük szerint a kedvezmények megvonásával a jövőben nemcsak az egyik, de mindkét szerződéstípus iránt csökkenhetne az érdeklődés. Jelenleg mintegy 50 millió olyan kontraktus van hatályban, melyet a szabálymódosítás kedvezőtlenül érintene. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.