A történet a két ország gazdasági versenyhatóságainak döntéséhez kötődik időben. Mint ismert, a Mol Rt. 2000-ben a privatizációs pályázaton 36,2 százalékos részesedést szerzett a Slovnaftban, illetve egy opciót a többségi részvénycsomag megvásárlására. Ezzel az opcióval élt tavaly novemberben, amikor a Slovbena és a Slovintegra céggel megállapodott azok 31,6 százalékos részvénypakettjeinek megvásárlásáról. Ennek a második fázisnak a lezárásához kellett a versenyhivatali jóváhagyás, az erről szóló határozatok március 21-én léptek életbe, erről csak az érintettek, illetve a tranzakcióban közreműködők tudtak.
A pozsonyi tőzsdén hagyományosan átlagosan napi 500 darabos forgalma volt a szlovák nemzeti olajvállalat papírjainak, a forgalom azonban egyszeriben megnőtt, napi ezer-tízezer papír cserélt gazdát. Az árfolyam napi 9-10 százalékkal emelkedett. Pozsonyban a szabályok szerint egy kereskedési napon legfeljebb 10 százalékkal emelkedhet egy-egy részvény árfolyama. Látva ezt, a Mol jelezte a pozsonyi tőzsdének, hogy valakik vélhetően az árfolyamot akarják feltornászni, tudván, hogy a magyar olajtársaságnak a többségi tulajdon megszerzése után nyilvános ajánlatot kell tenni a Slovnaft-részvényekre. Hernádi Zsolt elmondta, a szlovák értékpapírtörvény szerint a minimumár vagy a kérdéses társaság eszközértékének 50 százaléka, vagy a megelőző hat hónap, forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára.
A múlt hét csütörtökén azonban egy 200 ezer darabos üzletet kötöttek a Slovnaft-papírokkal. Ekkor a Mol újra csak a pozsonyi tőzsdéhez fordult, s kérte a tranzakció törlését, illetve az ügy vizsgálatát, mert ismételten felmerült az árfolyam-befolyásolás gyanúja. A versenyhivatali határozatok másnap emelkedtek jogerőre. A szlovák tőkepiacon a tőzsde és az elszámolóház egy intézmény. Az OTC-ügyleteket, vagyis a Mol Rt. többségi tulajdonszerzését így a tőzsdének kellett, vagyis kellett volna átvezetni.
A Slovnaft-papírok kereskedését azonban múlt pénteken felfüggesztették, hétfőn viszont ismét lehetett üzletet kötni rá, ekkor meg lehetett volna tenni az átvezetést, ám a tőzsde megtagadta azt, mondván, két brókercég megtámadta a tranzakciót. Ezt pedig azzal indokolták, hogy a Mol megpróbálja a nyilvános ajánlattétel alapjául szolgáló átlagárfolyamot befolyásolni.
Hernádi Zsolt hangsúlyozta, a Mol Rt. a Slovnaft-ügy minden egyes fázisában maximálisan eleget tett mindkét ország jogszabályainak és egyéb tőkepiaci előírásainak. Ezért a magyar olajtársaság elvárja - közölte az elnök-vezérigazgató -, hogy ha egy országban ilyen nagyságrendű befektetést hajtanak végre, s minden kérésnek eleget tesznek, akkor az adott országban a saját törvényeiket messzemenően tartsák tiszteletben.
Hernádi Zsolt szerint a Mol számára előnytelen döntés a pozsonyi tőzsde nemzetközi megítélése szempontjából is igen kedvezőtlen lenne. Az ügyben egyébként, a Mol kezdeményezésére, a londoni értékpapír-felügyelet is felajánlotta segítségét Pozsonynak, a magyar olajcég vezetőinek arról azonban nincs információja, hogy a szlovák tőzsde elfogadta volna, vagy egyáltalán reagált volna erre a felajánlásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.