Pedig jól indult a nap
Késő délutánig úgy tűnt, hogy a kontinens főbb börzéin múlt pénteken elkezdődött emelkedési hullám hétfőn is folytatódik, a gyenge amerikai makrogazdasági hírek azonban lehűtötték a befektetők optimizmusát. A korábban záró londoni és párizsi indexeknek még sikerült pluszban zárniuk, az előbbi 0,8, az utóbbi 0,3 százalékot emelkedett, ám a frankfurti tőzsdeindex már nem menekülhetett a lefelé csúszó Wall Street hatása alól. A DAX 0,4 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
Londonban a GKN mérnöki vállalat és a Pearson könyvelhette el a legnagyobb árfolyam-emelkedést. A zömmel autóalkatrészeket tervező és gyártó GKN a vártnál nagyobb nyereséget ért el tavaly, ráadásul az idei évre szóló tervei szerint nem esik vissza árbevétele. A részvények árfolyama 8,6 százalékkal drágult. A Pearson 7,5-es erősödését az idézte elő, hogy a várakozásoknak megfelelő profitot ért el. Jó napot zártak a félvezető-iparág részvényei is, az STMicroelectronics 0,6, a német Infineon pedig több mint 3 százalékkal növelte értékét.
Bár emelkedéssel nyitott a Wall Street, a vártnál rosszabb amerikai beszerzési menedzserindex megfordította a trendet. Lapzártánkra a Dow Jones nap eleji nyeresége már teljesen lemorzsolódott, míg a Nasdaq már 0,8 százalékos mínuszt mutatott. A Capital One Financial Corp.-ot a bennfentes kereskedés gyanúja lengte körül, ami a részvények közel 10 százalékos zuhanásában is megmutatkozott.


