Budapesti Értéktőzsde
Kedden már eséssel kellett szembesülniük a piaci szereplőknek a BÉT-en, az elmúlt napok erőteljes emelkedését korrekció váltotta fel. A BUX 0,52 százalékkal lejjebb, 7899,74 ponton zárta a napot, miközben a forgalom sem idézte már a "szép" napokat: 4,7 milliárdnyi részvény cserélt gazdát .
A blue chipek közül egyedül a Mol dacolt a kedvezőtlen trenddel, az olajpapír 0,4 százalékkal, 5400 forintra tornázta fel magát, igaz, mindössze 716 millió forintnyi részvény cserélt gazdát. Egymilliárd feletti forgalmat könyvelhetett el a Richter és a Matáv, az előbbi 0,7 százalékkal, a távközlési részvény 2,2 százalékkal esett. Az OTP ezzel szemben stagnált, a 2380 forintos árfolyam előző napi kurzusát jelenti.
Négy százalékot estek a Gra-phisoft-részvények, miközben a Zalakerámia 0,3 százalékkal, 1530 forintra drágult.
A határidős indexpiacon az idei decemberi BUX-lejárat elszámolóára 31 ponttal, 8139 pontra csökkent.


