BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellentétes folyamatok

Harmadik napja a pozitív tartományban zárnak az európai börzék. A Stoxx 50 index 1,2 százalékkal emelkedett, de jól teljesítettek a nemzeti tőzsdék is. A frankfurti és a londoni parkettek egyaránt 0,3, a CAC 40 pedig 1,1 százalékkal zárt a megelőző napi szint felett.

Továbbra is a kedvenc részvények közé tartoznak a nagyobb biztosítótársaságok papírjai. A JP Morgan Chase a Swiss Re és a Munich Re ajánlását egyaránt felfelé módosította, feljebb nyomva ezzel azok árfolyamát is. Előbbi 4,5, utóbbi pedig 2,8 százalékot nyert tegnap.

Jó napot zárt a L'Oréal is. A kozmetikai cég részvényei 5,4 százalékot szedtek magukra azt követően, hogy a vezetőség felfelé módosította az idei évre vonatkozó profitkilátásokat.

A fordulatok és a technológiai papírok napja volt a csütörtöki az amerikai börzéken. A DJIA 0,2, az S&P 500 pedig 0,3 százalékos mínuszban állt a nap közepén, a Nasdaq 0,1 százalékot emelkedett.

A nap nyertesei között találjuk a Dell Computert, amely a tavalyinál jóval kedvezőbb eredményeket ígér az idei évre. Az Oracle és a Microsoft is a kedvező piaci kilátások hírére emelkedett. A könyvterjesztéssel foglalkozó Borders Groupnak már kisebb sikere volt, miután közölte, hogy a negyedéves eredmények elmaradnak majd a jelzett számoktól. Az amerikai papírok keresletére a háborús bizonytalanság mellett kedvezőtlenül hatottak a tegnap publikált gyenge makroadatok is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.