Jogellenes az I. G. P. I.-vétel
Az Intergazprom-Invest Holding Rt.-nek (I. G. P. I. ) a Zalakerámiában meglévő közvetlen és közvetett tulajdoni befolyása nem 32,9 százalék, hanem ennél lényegesen több - derült ki a PSZÁF tegnapi határozatából. A társaság ugyanis az Arago-csoport 29,22 százalékos részvénycsomagjának megvétele előtt, március 11-én már közvetetten megjelent a Zalakerámia tulajdonosi köreiben. Ekkor ugyanis a Smilejest Ltd. adásvételi szerződést kötött a Biarritz Rt.-vel, megszerezve a Zalakerámia 3,77 százalékos tulajdoni hányadát. A felügyeleti vizsgálat azonban rámutatott: a szerződés formai megjelenítése, felépítése és szóhasználata a 2003. március 12-én a I. G. P. I. és az Arago között létrejött szerződések e jellemzőivel azonos, mind a két szerződés az érintett társaságok számláit vezető ÁÉB Rt. közreműködésével, illetve a szerződésekhez kötődő feladatok elvállalását tanúsító aláírásával jött létre. További csemegének számít, hogy az I. G. P. I. és a Smilejest tulajdonos vállalatainak székhelye megegyezik, s a Smilejest Ltd. számlái felett önálló rendelkezési joggal bíró személyek - elmondásuk alapján - e jogukat kizárólag az I. G. P. I. Rt. egy természetes személy tulajdonosának utasítása alapján gyakorolhatják, döntési joggal nem bírnak, részvételük tehát technikai jellegű.
Mindezek alapján a PSZÁF megállapította: a tulajdonosi, illetve rokoni kapcsolatban nem álló I. G. P. I. Rt. és Smilejest Ltd. Zalakerámia Rt. feletti befolyása egyazon befektetői, illetve érdekkörhöz szorosan kötődik, továbbá, hogy tényleges mértékű befolyásszerzésükre összehangolt magatartásuk révén került sor. A törvény szerint pedig ezt egyazon befolyásnak kell tekinteni. A felügyelet felszólította az I. G. P. I.-t, hogy 60 napon belül az Aragótól megvásárolt részvénypakettet adja el, avagy a Smilejest Ltd.-vel együtt, vagy valamelyikük külön a Zalakerámia részvényeire tegyen nyilvános vételi ajánlatot. Mindaddig, míg ezt meg nem teszik a társaságok, addig a PSZÁF felfüggesztette a tulajdonosi jogaik gyakorlását.
A döntéssel együtt az Intergazprom-Invest Holding Rt.-t 22,5, a Smilejest Ltd.-t pedig 2,5 millió forintra büntette meg a PSZÁF a befolyásszerzés szabályainak megsértése miatt. (VG)


