Az Allianz a legjobb e-biztosító
Az év internetes biztosítója díját 2002 után az idén is az Allianz Hungária Biztosító Rt.-nek ítélte a zsűri, amelyet Szász Károly PSZÁF-elnök mellett többek között Asztalos László, a Biztosítási Tanácsadók Szövetségének elnöke, Luttenberger Zoltán, a Babikszi ügyvezetője és Skultéty Tamás, a Hewlett-Packard Magyarország üzletági igazgatója alkotott.
Az Index.hu, a Hewlett-Packard Magyarország Kft. és a Bankbiztosítási és Kockázatkezelési Szakoktató Intézet által másodízben meghirdetett pályázaton a hazai lakossági internetes szolgáltatásokat kínáló biztosítók közül az ÁB-Aegon, az Ahico, az Allianz Hungária, a Credit Suisse és a Generali-Providencia, az Argosz és az OTP Garancia vett részt. A zsűri a szolgáltatás elérhetősége mellett többek között azt vizsgálta, hogy a biztosítónak vannak-e specifikusan internetre kifejlesztett termékei, szolgáltatásai, milyen módon vállal piacépítő szerepet, milyen előnyöket kínál az internetes ügyfelek számára, lehetséges-e az online szerződéskötés, illetve szerződésgondozás, mód van-e az internetes kárbejelentésre.
Az Allianz piacvezető szerepét biztosítja átgondolt internetes stratégiája is, melyet az elektronikus piacokon érvényesít - hangzik az indoklás. A tavalyi pályázatot a szerződéskötés és az adminisztráció kiemelkedő internetes megoldásával nyerte meg az Allianz, míg az idén a szintén egyedülálló B2B kárrendezési rendszerével, a Crashperttel erősítette meg elsőségét. Az Allianz hazai portálja az európai biztosítási piacvezető anyavállalat megoldását adaptálja Magyarországra.
A zsűri különdíjjal ismerte el a Generali-Providencia és az ÁB-Aegon biztosítók internetes munkáit. (VG)


