Befektetői aggodalmak
A hét enyhe negatívummal indult a nemzetközi tőzsdéken. A befektetői hangulatra a várttól elmaradó chicagói beszerzői menedzserindex hatott, hiszen így tovább nőttek az aggodalmak az amerikai gazdaság élénkülését illetően.
Európa szintén legnagyobb exportpiacára, az Egyesült Államokra figyelt. Az FTSE 100 0,91 százalékot olvadva 4022 pontra került, míg lapzártánkkor a DAX 3092 pontos értéke 0,98 százalékos csökkenést mutat, a CAC 40 3084 pontos szintje pedig 0,80 százalékkal a pénteki záróérték alatt volt található.
Feltűnő esést mutatott a Nokia és a BASF is, a finn cég 3,4, a német vegyipari társaság pedig 2,7 százalékkal lett olcsóbb. A Telenor részvénykibocsátásának hírére 4,5 százalékot veszített. A dollár erősödése 0,4 százalékkal emelte a DaimlerChrysler és 0,2 százalékkal a Volkswagen kurzusát. A Zeltia vezető spanyol gyógyszercég kedvezőtlen teszteredményei miatt viszont 10 százalékot veszített értékéből.
Az amerikai piacon kisebb mértékben mozdultak az indexek lefelé. A Dow lapzártánkkor 0,20 százalékkal maradt el pénteki záróértékétől, ami 8971 pontos szintet jelentett. A Nasdaq is igazodott a tempóhoz, ott a 0,21 százalékos apadás 1621 pontos értéket jelentett. A nyertesek között számos technológiai papír volt, a Microsoft javította kilátásait, ami saját kurzusát 1,5 százalékkal fejelte meg, de közel 3 százalékos többletet jelentett az Intel csipgyártónak és az ágazat egyéb érdekeltjeinek is.


