BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy százalékpontos kamatemelés

A Magyar Nemzeti Bank tegnap 1 százalékponttal, 7,5 százalékra emelte az alapkamatot. Járai Zsigmond jegybankelnök úgy véli, a sáveltolást túlreagálta a piac, az inflációs cél 250 forint körüli euróárfolyamot követel, szükség esetén az MNB kész újabb kamatemelésre is. A forint alig reagált, a BUX közel 4 százalékot esett.

A Magyar Nemzeti Bank tegnap 1 százalékponttal, 7,5 százalékra emelte az alapkamatot. A monetáris tanács döntését kommentáló Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a piac túlreagálta a múlt szerdán elhatározott sáveltolást, ez pedig már veszélyeztette volna az inflációs célt, és semlegesítette volna azt az előnyt, amelyet az exportőrök a gyengébb forint révén nyernek.

A jegybank az év végére változatlanul 4,5 százalékos, 2004 végére pedig 3,5 százalékos inflációt szeretne, ehhez mostani számítások szerint elegendő a 250 forint/euró árfolyam a korábbi 245 forint/euró helyett. Amenynyiben a forint árfolyama nem úgy alakul, ahogy a jegybank szeretné, az MNB kész akár újból kamatot emelni.

Tegnap az euró árfolyama 260 forint körül ingadozott, de a Világgazdaság által megkérdezett elemzők szerint van esély a forint erősödésére, mert már 550 bázispontos az előnye az Európai Központi Bank kamatszintjéhez képest.

A Budapesti Értéktőzsdét felbolydította a kamatdöntés, a BUX közel 4 százalékkal, 8000 pont alá esett. A kamatemelés rossz a költségvetésnek. Minden 1 százalékpontos emelés, ameny-nyiben tartós marad, 20-30 milliárd forinttal növeli a költségvetés terheit. A Pénzügyminisztérium nem kommentálta lapunknak az MNB döntését.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.