Előrejelzés
A részvénypiacok készek a korrekcióra - véli egyre több elemző. Az év második felére várt gazdasági élénkülés ugyanis kisebb megtörésekkel már hónapok óta hajtja felfelé az árfolyamokat. A drágulás oka tehát pusztán a jövőbe vetett hit, amely ha cáfolatot kap, hamar magával rántja a tőkepiacot is. E héten pedig beindulnak a "negyedéves vállalati vallomástételek". Számos piaci szereplő profitwarninghullámtól tart, és az S&P 500 vállalatainak 10-20 százalékos túlértékeltségét emlegeti. Intő jel, hogy a múlt negyedév várakozásokat meghaladó eredményei mögött az iraki háború miatti visszafogottság áll, most azonban a mércét a növekedés újraindulásába vetett hit jelenti, amelynek jóval nehezebb lesz megfelelni. Iránymutatók lesznek a héten, köztük a Lennar építőipari óriás, a Heinz élelmiszerkonszern és az Adobe szoftvercég bejelentései. A héten amerikai kiskereskedelmi, fogyasztói bizalmi és árindexadatok is napvilágot látnak.


