BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félszáz könyvaukció tavasszal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Szemben a festményárverések "tárgyéhségével", a papírrégiségek piacán az égbolt ma még felhőtlennek látszik. A kínálati oldalt nagyfokú stabilitás jellemzi, bár több szakértő is úgy gondolja: az elkövetkező években hiány támadhat kvalitásos darabokban. A Központi Antikvárium mindenesetre az idén tavasszal soha nem látott minőségű anyaggal lepte meg a gyűjtőket.

Nem telik el úgy év a hazai használtkönyv-piacon, hogy ne indulna útjára legalább két - főként antikváriumok által szervezett - új aukciós kezdeményezés. Az idén tavasszal például nem kevesebb mint 45, a papírrégiségek valamely műfajára specializálódott árverést tartottak Magyarországon.

A meglehetősen széles kínálati oldalon markáns specializálódási folyamatnak lehetünk szemtanúi. Az egyes műfajok aukciós értékesítésének különválasztása mellett egyre hangsúlyosabban érvényesül az a szándék is, hogy a kereskedők - a lassan követhetetlenné váló aukciós programban - az árverésre kerülő anyag kvalitása alapján is különbséget tegyenek a kínálaton belül. Az idén tavasszal immár két budapesti antikvárium bontotta külön anyagát a felhozatal fajsúlyához mérten. A Központi Antikvárium, a Mike és Társa - illetve a Stúdió Antikvárium, mely azonban ebben az évben még nem tartott árverést - egyértelműen a középkategória, valamint a kiemelkedő kvalitású papírrégiségek szétválasztására törekszik. Vizkeleti Péter, a Mike és Társa Antikvárium üzletvezetője lapunknak elmondta, hogy az egyre népszerűbb aukciós értékesítési forma miatt van szükség az árverési anyagok kvalitás szempontjából történő megbontására. Az aukciókat ugyanis nagy részben a kedvező eladási feltételek miatt részesítik előnyben az értékeiktől megválni szándékozók eladók. Míg a polcról történő eladás esetében a hazai antikváriumok az értékesítési ár felét hajlandók csak kifizetni, addig az árverésekre beadott könyvek, metszetek, fotók stb. esetében csupán 15-30 százalékos közvetítői díjat kérnek a beadóktól - mondja a szakember.

Az árverések fokozódó népszerűségének egy másik - a piaci szereplők szempontjából kedvezőtlenebb - sajátossága az, hogy egyre nehezebben prognosztizálható a piacra kerülő művek értéke. Az aukciókon nagyobb sikereket elért darabokból ugyanis sok esetben újabb példányokat dobnak piacra a gyűjtők, márpedig több példány egyidejű megjelenése nagyban rontja az eladás esélyeit. Ilyen munkának számított az utóbbi időben Gracza Györgynek az 1848-49-es szabadságharc történetéről szóló munkája. A korábban 120-150 ezer forint közötti áron megszerezhető műnek újabban több darabja is egy időben bukkant fel a piacon, 60-80 ezer forintra nyomva le ezzel az ötkötetes történelmi munka értékét.

A tavaszi aukciószezon mindenesetre újabb jelentős sikereket hozott a könyvszakmának. A Központi Antikvárium új abszolút rekordja mellett (VG, 2003. június 2., 20. oldal) általában is a kimagasló kvalitású darabok jó eladhatósága jellemezte a piacot. Kevésbé keresték azonban a közepes kategóriájú tételeket a gyűjtők, így komolyan fennáll a kereslet szétszakadásának veszélye. Kovács Imre, a Stúdió Antikvárium vezetője arra is felhívta lapunk figyelmét, hogy a közeljövőben már a kiemelkedő minőségű darabok beszerzése is problémát jelenthet az antikváriumok számára, és ez az üzletág teljesítőképességének jelentős visszaesésével fenyeget.

A gyűjtők a 2003. év első felében inkább az ősnyomtatványok, illetve az RMK (Régi Magyar Könyvtár) ritkaságai közül válogattak, míg a korábban nagy népszerűségnek örvendő kéziratok terén most jóval kevesebb kiemelkedő eredményről számolhattak be a kereskedők. Igaz, e téren a felhozatal is romlott az elmúlt évekhez képest. A gyér kínálat feltehetőleg a kereskedők kivárásos taktikájával magyarázható, ami mögött egy a hazai piacon jól ismert gyűjtő kivonulása és teljes kéziratgyűjteményének értékesítése áll - ez ugyanis az árak eséséhez vezethet.

A kedvelt témakörökről Vizkeleti Péter elmondta: általában két-három évente változnak a keresettebb témakörök helyezései a népszerűségi listákon. Míg néhány évvel ezelőtt a szakács-, valamint az építészeti könyvek iránt volt hatalmas a kereslet, addig ma elsősorban a vadászati és a történelmi tárgyú könyvritkaságokat keresik a gyűjtők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.