BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus folyamatok indultak be

Hétfőn még nyugalom és minimális erősödés jellemezte a forintot a bankközi devizapiacon. A kurzus a nyitást követően ugyan gyengülésnek indult, a nap végére azonban az ár már 260 forint alá szorult. Kedden és szerdán stagnálás, illetve minimális gyengülés következett. A hét negyedik napján azonban az euró meglódult, és közel három forinttal került előző napi szintje fölé. E 264 forintot közelítő kurzus ekkor még nem okozott jelentős aggodalmakat. A hazai fizetőeszköznek azonban pénteken sem sikerült fordítania a helyzeten: a kurzus napközben 270 forintig is elszaladt. A kérdésben nyilatkozó elemzők szerint a jelen helyzeten a piac támogatás nélkül nem tud fordítani. Egyesek szerint a jegybank újabb beavatkozása, mások szerint ennek hiányában a mostani kamatszint tartós fenntartását hangsúlyozó kommunikáció volna szükséges. Annyi azonban bizonyos: a további gyengülés, illetve az annak hátterében álló kötvény- és forinteladások még komoly problémákat okozhatnak a hazai pénzpiacon.

A makrogazdasági fundamentumok állapota mellett - a fizetési mérleg erős negatívumát és a működőtőke-beáramlás hiányát tekintve - a kötvénypiac manapság szoros korrelációban mozog a forint árfolyamával. A külföldi befektetők többnyire eladóként vannak jelen az állampapírpiacon, és bizonytalanságukat tükrözendő a kötvényértékesítésből befolyó pénzt rendszerint ki is vonják az országból. Hétfőn még a forint erősödésével párhuzamosan csökkentek a kötvényhozamok, csütörtökön és pénteken azonban már érezhető emelkedés következett. A csütörtöki kötvényaukción a hároméves papírok iránt 34, az ötéves kötvényeknél pedig mindössze 28,4 milliárd forintos kereslet mutatkozott. A visszafogott érdeklődés és a mérsékelten vonzó hozamok pénteken jelentős hozamemelkedést eredményeztek.

A makrogazdasági híradások játszották a döntő szerepet az elmúlt hét nemzetközi devizapiacán is. A bizalom még egyik nagy fizetőeszköz iránt sem tűnik bebetonozottnak, így a különböző hírek akár egynapos váltással képesek ellentétes irányú elmozdulások kiváltására. Összességében azonban a hét nyertesének a dollár nevezhető, amely ismét az eurónkénti 1,14 dolláros értékig küzdötte fel magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.