BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén 30 százalékos bővülés

Az első fél évben 30 százalékkal, 1952 milliárd forintra nőtt a Bamosz tagjai által kezelt vagyon. Ezen belül 1133 milliárdra rúgott a befektetési alapokban meglévő eszközök értéke, s bár a június csökkenést hozott, az idén így is 21 százalékkal sikerült növelni a vagyont, túlteljesítve ezzel az éves terveket is.

Az első fél évben sikerült teljesíteni a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének ez évi célkitűzését: a 2003-ra előirányzott 20 százalékkal szemben már az első fél évben 21 százalékkal bővült a befektetési alapok vagyona, ráadásul úgy, hogy júniusban mérséklődtek a nettó eszközértékek. Ez utóbbi a pénzpiaci helyzettel függött össze, a jegybank 300 bázispontos kamatemelése kedvezőtlenül érintette a konstrukciók teljesítményét. A teljes vagyon több mint 80 százaléka magyar állampapírokban található - mutatott rá Temmel András, a Bamosz főtitkára.

A pénzpiaci alapokat kevésbé, a kötvényalapokat jobban érintette a hozamemelkedés, ráadásul egyes alapok esetében előtérbe kerültek a visszaváltások is. A befektetési alapok nettó eszközértéke 2,3 százalékkal mérséklődött júniusban. Bár a hazai befektetési alapok bővülése a kamatemelés hatása miatt átmenetileg megtorpanhat, ez nem különbözik majd jelentősen a korábbi években megfigyelt átmeneti hullámvölgytől, s nem veszélyezteti az ez évre várt bővülés megvalósulását - hangsúlyozta Temmel András.

Az év első hat hónapját a kötvényalapok arányának enyhe csökkenése, illetve az ingatlanalapok előretörése jellemezte. Az előbbiek aránya 69-ről 67 százalékra mérséklődött, míg az utóbbié 2-ről 4 százalékra nőtt, azaz az állampapíralapból érezhetően az ingatlanalapok felé terelték a befektetők a megtakarításokat - magyarázta a főtitkár. Az ingatlanalapok minden egyes hónapban 10 százalék fölötti mértékben bővültek - a nyílt végű konstrukciók az elmúlt hónapban is 9,5 százalékkal -, és június végére vagyonuk megközelítette az 50 milliárd forintot.

A júniusi pénzpiaci változások egyértelmű nyertesei a nemzetközi alapok voltak, hiszen nettó eszközértékük fél év átlagában jelentősen, 34 százalékkal nőtt, ám ennek zömét az árfolyamnyereségek adták. A részvény és a vegyes portfóliójú alapok vagyona az év eleji stagnálás után a második negyedévben nőtt, de ezek továbbra is kis részarányt, 7, illetve 2 százalékot képviselnek a befektetési alapok összvagyonában.

A pénztári vagyon 160 milliárd forinttal másfélszeresére emelkedett január-június között, míg az egyéb portfóliók esetében az alapokhoz hasonló növekedési ütem valósult meg. Az egyéb portfóliók arányának alakulása alapvetően függ a biztosítói vagyonok után fizetendő felügyeleti díjtól, hiszen jelenleg kettős díjjal kell számolniuk a társaságoknak. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.