BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankközi Piac

A múlt héten még csak várt a piac a legfrissebb fizetésimérleg-statisztikára, a tegnapi közzétételt követően pedig már örült annak, hazánk külpiaci teljesítménye ugyanis májusban a várakozásoknál kisebb negatívumot mutatott. Az ebből adódó lelkesedés a nyári hónapoknak megfelelő gyenge forgalom mellett a forint erősödését eredményezte, a hazai fizetőeszköz több mint egy forintot szedett magára az uniós devizával szemben.

A pénteki 261,80/262,00 forintos kurzust hétfőn 260,65/260,85 forintos jegyzés követte, ami 7,65 százalékos pozíciónak felel meg az árfolyamsáv erős oldalán. Az erősödés 37 bázispontos volt, az európai deviza a 260 és 262 forintos sávban ingadozott a nap folyamán.

Ha nem is jelentős mértékben, de gyengült a forint a dollárral szemben hétfőn. Az amerikai fizetőeszköz jegyzése a 231,50/231,80 forint után tegnap 231,80/232,00 forint volt.

Az overnight piacon a kamatok 10 bázispontos emelkedése volt megfigyelhető, így az egynapos ráták jegyzése 8,60/8,65 százalékra növekedett. A hosszabb futamidőkön az elmozdulások ellentétes irányúak voltak, a csökkenés átlagosan 5-10 bázispontos volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.