BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csendes forinterősödés

Viszonylag nyugodt, nagyobb kilengések nélküli kereskedelem és az euróval szemben mutatott enyhe erősödés jellemezte a forintot az elmúlt héten. A monetáris tanács hétfői ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatszintet, így ez a piac életén sem hagyott érezhető nyomot. Kedvezőtlen visszhangra talált viszont a pénzügyminiszter bejelentése: a kormány az idén már nem tervez további takarékossági intézkedéseket a költségvetés hiányának lefaragására. Kedden az euró gyengülése már megközelítette az egy forintot, a befektetők magatartásán azonban továbbra is a kivárás jelei mutatkoztak. Viszonylag széles sávban ingadozó napot hozott a szerdai kereskedelem, az euró kétszer is járt 262 forint alatt. A csütörtöki aukció végül igazolta a befektetők várakozásait, a jelentős érdeklődéssel övezett kibocsátás határsára a forint is némi erősödéssel zárta a napot. A pénteken közzétett júniusi inflációs adat sem okozott meglepetést, így a forint lassan, de biztosan kúszott feljebb az euróával szemben. Mindezek hatására az euró a hétfői 263 forintos szintje után pénteken már csak 261,5 forint körüli értékkel bírt.

Vegyes mozgások jellemezték a hazai állampapírpiacot az elmúlt héten. A hozamok ellentétes irányban, kismértékben változtak. Kedden és szerdán ezt egységesen lefelé tartó irányba mutató 5-12 bázispontos hozamelmozdulások követték. A csütörtöki auciók végül jelentős érdeklődést vonzottak, az ötéves papírokat közel háromszorosan túljegyezték. A legtöbb lejáraton ezt a hozamok csökkenése követte, egyedül az aukcióval érintett futamidők emelkedtek minimális mértékben. Pénteken a hozamgörbe rövidebb oldala megtartotta lelfelé mutató trendjét, a hosszabb lejáratok ugyanakkor kismértékű emelkedést produkáltak.

Hol esést, hol pedig erősödést hozott az elmúlt hét a dollár életében a nemzetközi devizapiacokon. A zöldhasúnak egyre többen jósolnak tartós sikert európai riválisával szemben, az amerikai gazdaság azonban egyelőre csak meglehetősen döcögősen produkálja az ehhez szükséges eredményeket. Jóllehet az euró a hét közepén erősödni tudott a dollárral szemben, utóbbi a hét végére mégis az eurónkénti 1,13 dolláros árfolyam közelébe tornázta magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.