Csökken az orosz olajilleték
Oroszországban augusztus elsejétől 26,8-ről 25,1 dollárra csökken a nyersolajra és 24,1-ről 22,6 dollárra az olajszármazékokra kivetett tonnánkénti exportilleték. (A mindenkori exportvámokat az orosz kormány határozza meg a helyi nyersolaj kiviteli árainak alakulása alapján.) A világ második legnagyobb olajtermelője júniusban 2002 azonos időszakához képest 22 százalékkal - 13,2 millió tonnára - növelte a FÁK-on kívüli kivitelét. Mint korábban beszámoltunk, az exportvámok változása nem érinti a magyar importárakat.
Az export hosszú távú bővítéséhez további vezetéki kapacitásfejlesztéseket terveznek, ám még mindig bizonytalan az új keleti nyomvonal iránya. A vezető orosz olajtársaság, a Jukosz Kínába építene 2400 kilométeres vezetéket, és szeptemberben szeretné megkötni az erre vonatkozó megállapodást. A japán kormány azonban azt reméli a Bloomberg értesülése szerint, hogy Moszkvában elhalasztják a projekt engedélyezését, és végül a távol-keleti Nahodka kikötőjéig javasolt 4000 kilométeres változat mellett döntenek. A japán-orosz tárgyalásokat mindazonáltal nehezíti a két ország között mindmáig tartó területi vita. Japán napi több mint négymillió barrel nyersolajat importál, és ennek közel 90 százalékát jelenleg a közel-keleti régióból kénytelen fedezni. (VG)


