Kelendő a gyümölcs- és zöldtea
Srí Lanka teatermelése az idei első öt hónapban 3,7 százalékkal - 128,1 millió kilogrammra - csökkent a múlt év azonos időszakához képest, amiben a dél-ázsiai szigetország középső részét sújtó májusi áradások is szerepet játszhattak. Az árak ezért az elmúlt hetekben január óta nem tapasztalt magasságba emelkedtek helyi lapértesülés szerint, jóllehet még áprilisban közel 9 százalékkal (kilogrammonként 1,44 dollárra) csökkentek az egy évvel korábbi szint alá.
Tavaly még 310 millió kilogramm rekordmennyiséget szüreteltek Srí Lankán, ebből 287 milliót külföldön adtak el. A világ legnagyobb teaexportőrének kivitele május végéig 6 százalékkal mérséklődött éves összehasonlításban, emögött szakértők szerint az áll, hogy csökkent a közel-keleti kereslet az iraki háború miatt.
Srí Lanka a hazai vezető gyártó, a kiskereskedelmi teapiac több mint 50 százalékát uraló Sara Lee Kávé és Tea Rt. számára is fontos beszerzési forrás. (A Pickwick Reggeli márkaterméke például 100 százalékban Srí Lanka-i teából készül.) A cégnél mindazonáltal nem tartanak a kínálati gondoktól. Értesüléseik szerint az ottani gyártás ismét a megszokott ütemben folyik. Ez azért lényeges, mert a legjobb minőségű tealeveleket itt szüretelik a világon.
A helyi kínálatról és árakról szóló napi hírek különben nem befolyásolják az amerikai Sara Lee csoport magyarországi leányvállalatának árait, sokkal inkább a hosszabb távú trend, amelyet a cég erősnek ítél a minőségi teák esetében. Az áraknak egyébként is igen sok összetevője van, nemcsak a termett tea mennyiségétől, hanem a minőségétől, a vásárlás időpontjától és még számos egyéb tényezőtől is függnek.
A hazai piac forgalmának öszszetétele az elmúlt két-három esztendőben az egészségtudatosabb életmód térhódítása nyomán jelentősen átalakult. Növekedett a valódi gyümölcs- és a zöldtea fogyasztása, ami Nyugat-Európában is megfigyelhető.


