BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondott Rejtő E. Tibor

Bár személyes felelősségre a bankvezetőknél semmi jel nem utal, a K&H-nál a sikkasztás nyomán előállt váratlan milliárdos eredményromlás a felmondás beadására késztette Rejtő E. Tibor vezérigazgatót és a belső kontrollért felelős helyettesét, Ludo Jacobst. Kiemelt ügyfélkör, portfóliókezelési megbízások és hozamgaranciás ügyletek létét cáfolta a leköszönő vezérigazgató.

A K&H Equitiesnél feltárt komoly veszteséget jelentő és súlyos szabálysértés nyomán Rejtő E. Tibor, a K&H Bank vezérigazgatója és Ludo Jacobs, a belső folyamatokért és kontrollért felelős vezérigazgató-helyettes benyújtotta lemondását. A tulajdonosok ezt elfogadták, az erről szóló határozat azonban csak az igazgatóság soron következő augusztus eleji ülésén születik majd meg. A bank vezetését új vezérigazgató megválasztásáig ideiglenesen Bába Ágnes pénzügyi igazgató látja majd el. A személyi változást bejelentő Rejtő E. Tibor ugyanakkor hangsúlyozta: kétség sem merült fel, hogy a bank felső vezetéséből bárki érintett lett volna. Ezzel cáfolta a bank közleményében egyszemélyi felelőssé tett Kulcsár Attila azon állítását, amely szerint a brókercégnél felsővezetői kijelölés alapján foglalkozott kizárólagosan egy ügyfélcsoporttal. Kiemelte továbbá, hogy a bank helyzete stabil, a működés töretlenül halad, azaz ügyfélvesztés nem következett be, sőt az akvizíciós folyamat is folytatódik. Ennek értelmében a hitelezési és betétállomány is gyarapszik. A bank leányvállalataként működő K&H Equities gazdálkodását is stabilnak értékelte a távozó vezérigazgató, elmondása szerint itt sem tapasztalható az intézményi ügyfelek bizalomvesztése.

Rejtő E. Tibor alátámasztotta: a belső vizsgálatok nyomán látszik, hogy valóban több milliárd forintos különbség van az ügyfeleknek küldött egyenlegértesítés és a valós állomány között. A károk számszerűsítése és a tranzakciók leellenőrzése azonban még jelenleg is tart, csak ezek alapján lehet majd a "jogos károkat" definiálni, ezek kifizetésére vállalt ugyanis tájékoztatójában garanciát a K&H, illetve a belga-holland tulajdonosok. A távozó vezérigazgató utalt arra is: a történtek megismerését igencsak nehezíti, hogy a szóban forgó ügyfelek tipikusan nem vagy csak nagyon ritkán igényeltek számlakivonatot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kiemelt ügyfélkör nem létezett a brókercégnél, sőt hozamgaranciás, illetve portfóliókezelési megbízást sem vállaltak. Tevékenységük kizárólag befektetési tanácsadásra korlátozódott, azaz minden egyes tranzakcióhoz az ügyfél egyedi hozzájárulására van szükség. Rejtő E. Tibor megemlítette továbbá, hogy a felelőssé tett Kulcsár Attila egy személyben három funkciót is ellátott. A harmincadik életévében járó szakember a K&H Equitiesnél befektetési tanácsadóként működött, jelentési kötelezettséggel így Csuka Lászlónak, a brókercég vezérigazgatójának és az őt a bank részéről felügyelő Zarnóczi Tibornak tartozott. Szintén alkalmazásban állt a banknál, ahol az uniós és önkormányzati üzletág felépítőjeként ügyvezetői igazgatói rangban annak vezetését látta el.

A Világgazdaság kérdésére a leköszönt vezérigazgató kiemelte, hogy Kulcsár Attila hivatalos megbízatása kiterjedt a befolyásos emberekkel való kapcsolattartásra is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.