BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő a külföldi forgalom

Több mint 30 százalékkal bővült a második negyedévben a hazai befektetők külföldi részvényforgalma az év első három hónapjához képest - derül ki a Portfolio.hu online újság körkérdéséből. Míg az első negyedévben 65 milliárd forintnyi részvény cserélt gazdát, addig április-június között 84,4 milliárd, ami a BÉT részvényforgalmának több mint 10 százalékát jelenti. (Az adatok nyolc brókercég önbevallásából származnak.)

Az első negyedéves adatokhoz képest mindegyik brókercég növekvő forgalomról számolt be, a legnagyobb javulást az alacsony bázissal rendelkező társaságok mutatták fel. Az összképhez hozzátartozik, hogy a Cashline esetében a külföldi kereskedés csak áprilisban indult el. Nagy különbségek vannak a hazai brókercégeknél a külföldi és a belföldi részvényforgalom arányában, ahol továbbra is az ING vezet, csaknem 60 százalékos értékével. Az IEB magas részaránya (32,6 százalék) pedig elsősorban az alacsony hazai forgalomnak tudható be - mutat rá a Portfolio.hu.

Általánosságban elmondható, hogy az Egyesült Államok és Európa piacai csaknem egyenlő arányban részesedtek a forgalomból, mindazonáltal az egyes brókercégek esetében igen jelentős eltérések mutatkoznak. Míg a Buda-Cash esetében 91 százalékra rúg az amerikai részvények forgalma, addig a Takarékbanknál mindössze 2 százalékra. A tengerentúli papírok dominálnak a Cashline-nál is, míg az Ersténél 50-50 százalékra tehető a két kontinens papírjai közötti arány. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.