Párhuzamok 1998-cal
Az elmúlt napokban nyilvánosságot kapott K&H-botrány vélt és való részleteiről szinte végeláthatatlan hírtömeg jelent meg, a pénzek valós mozgása, az érdekeltek kiléte, az összegek nagysága és a mozgatórugók azonban világosan még nem látszanak. A magyarázatokat keresve nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, amely szerint a szabálytalanságok - belső kontroll, az audit és a felügyeleti ellenőrzés ellenére is - évekre (egyes adatok szerint öt évre) is visszanyúlnak, a brókercég azonban jelenlegi formájában csak két éve működik. A K&H Equities ugyanis a K&H és az ABN Amro külföldi tulajdonosainak integrációs döntése után jött létre 2001 júliusában. Alkalmazottainak jelentős része korábban az elődnek tekinthető K&H Brókerház Rt.-nél volt munkaviszonyban, a bank által most egyszemélyi felelőssé tett, 30. életévében járó Kulcsár Attila 1997-ben került a K&H Brókerházhoz, ott vagyonkezelői feladatot látott el.
Az 1998-as ügy nyomán módosított üzletszabályzat hozamgaranciás szerződéseket már nem tesz lehetővé, az elmúlt napok információi szerint a K&H brókercégénél kiemelt ügyfelekként említett pár tucat megbízó Kulcsár Attilával való megállapodása nyomán azonban éppen ilyen konstrukcióban vett részt. Még ha ezt konkrét dokumentumokkal nem is támasztották alá, sőt, a pénzmozgást igyekeztek kevesebb nyomot hagyó, készpénzes formában bonyolítani. Bár az ügyféllista teljes egészében még most sem ismert, a K&H nevének folytonossága, valamint az ügy többéves múltja összefüggésekre engedhet következtetni.


