Eszközoldalon a hitelezés, forrásoldalon pedig a betétgyűjtés további dinamikus növelésével az előző negyedévi eredményt is felülmúló három hónapot zárt szeptemberben a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. (MKB). A pénzintézet mélegfőösszege az OTP és a K&H Bank után harmaddikként az idén meghaladta az 1000 milliárd forintot - értéke kilenc hónap után az előző év azonos időszakának 924,8 milliárdos szintjénél 17,2 százalékkal magasabb, 1084,3 milliárd forint volt -, a bank saját tőkéje pedig 100 milliárd fölé emelkedett az első három negyedben. A 2002 azonos időszakában mért 87,1 milliárd forintos értéket ez utóbbi esetében 100,5 milliárd követte - derül ki a bank nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült nem konszolidált pénzügyi beszámolójából.
A pénzintézet által kihelyezett teljes nettó hitelállomány 648,9 milliárd forintról 14,8 százalékkal, 744,8 milliárd forintra nőtt, melynek motorját a vállalkozásoknak nyújtott deviza alapú hitelek mellett továbbra is a lakáshitelezés biztosította. Ezzel párhuzamosan a mérleg másik oldalán a folyószámla- és betétállomány 13,1 százalékos bővülést produkált, szintje az időszak végén 558,2 milliárd forint volt.
Az MKB eredményessége terén is javítani tudott egy évvel ezelőtti számain: a bank bruttó működési eredménye 17,2 százalékkal emelkedett 2002 első három negyedéve óta, értéke szeptember végén 31,497 milliárd forint volt. Az adózás előtti eredmény 30 százalékos bővüléssel 13,935 milliárd forint lett, az adózott profit pedig 8,920 milliárd után 12,048 milliárd forintot tett ki az időszak végén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.