Szeptemberben is a nyári hónapok tendenciáit lehetett felfedezni a hazai befektetési alapoknál - derül ki a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) legfrissebb számaiból. Az alapok nettó eszközértéke ezúttal 0,4 százalékkal, 1071,814 milliárd forintra morzsolódott le, ami az idei májusi csúcshoz képest 7,5 százalékos mérséklődést jelent. Igaz, az idén még így is 14,7 százalékkal nőtt a konstrukciók vagyona.
Eltérő mértékben ugyan, de a pénzpiaci és kötvényalapok esetében tovább folytatódott a június óta megszakítatlan csökkenő tendencia. Biztató jel ugyanakkor, hogy az alapok kétharmadát kitevő kötvényalapok esetében a mérséklődés havi mértéke már csak 0,3 százalék volt. A pénzpiaci alapok eszközértéke ezzel szemben 3,7 százalékkal morzsolódott le.
A szeptemberben jellemzően 9000 pont fölött mozgó BUX index, illetve a külföldi tőzsdék jó eredményei érezhetően profitrealizálásra csábították a részvényalapok tulajdonosainak egy jelentős részét, ami a részvényalapok vagyonának 3 százalékos csökkenésében nyilvánult meg - állapítja meg a Bamosz. Szeptember végén a részvényalapokban kezelt vagyon 80 milliárdot tett ki - ebből 37 milliárdnyi volt devizarészvény-alapokban -, míg a vegyes alapoké 20,8 milliárdot. Ez utóbbi konstrukció egyébként kerek egyszázalékos erősödést mondhat magáénak.
Rég nem látott mértékben, több mint 14 százalékkal nőtt ugyanakkor egy hónap alatt az ingatlanalapok vagyona. Igaz, a 7 milliárd forintos növekedés több mint fele az OTP Ingatlanbefektetési Alap számlájára írható: az ÁPV Rt. székházának megvásárlását követően ugyanis négymilliárd forintra volt szüksége, miután az alapokban egyik ingatlan részaránya sem haladhatja meg a 20 százalékot (az épület értékét pedig 3,5 milliárd forint körülire teszik).
A befektetési alapok hektikus változásaival szemben szeptemberben 2,5 százalékkal, 504,1 milliárdra bővült a pénztári vagyon, amelyen belül a magánnyugdíjpénztárakban őrzött pénzállomány 297 milliárdot mutatott. Ez utóbbi adat 3,2 százalékos erősödést takar az előző hónaphoz képest. Több mint 2 százalékkal megugrott az alapkezelők által kezelt egyéb portfóliók vagyona is (ez többek között a biztosítói pénzeszközöket jelenti), s volumene elérte a 385,4 milliárdot. Ez utóbbi két tétel eredményeként a Bamosz-tagok által kezelt teljes vagyon nagysága szeptemberben tovább nőtt: az 1961 milliárdos összeg 0,8 százalékos növekedést takar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.