
Merz máris eljutott a bukás közelébe, ami Scholznak évekbe telt – ekkora bajban van a német gazdaság
Csendes, rezignált mosoly futhat át Olaf Scholz idén megbukott német kancellár arcán a a Bloomberg friss jelentését olvasván, amely a következő címet viseli: A németeknek fogytán a türelmük botladozó kancellárjukkal szemben. A németek türelmét Friedrich Merz hét hónapos kancellárság alatt veszítette el, ami körülbelül ugyanannyi idő, mint amennyivel a februárban tartott német választásokat előrehozták Scholz hatalmának megroppanása miatt. Már most felmerül: Merz nem kap annyi időt sem, mint az elődje által a kormánybotnál töltött három és fél év. Az ok: a német gazdaság állapota.

A német gazdasági problémákról olvasva sokan legyintenek, azzal a megjegyzéssel, hogy megirigyelhetjük a nálunk sokkal gazdagabb ország problémáit. Ez legalább három okból is gondolkodási tévút:
- A német gazdaság sínylődése egyenesen kihat a közép-európai gazdaságokra, a legerősebb mértékben a csehekre, szlovákokra, magyarokra.
- Egy-egy ország lakói a kormányzók teljesítményét más országokéhoz is mérik, de leginkább saját korábban elért szintjükhöz és reményeikhez.
- Egy gazdag ország meggazdagodása évtizedekig tart, tartalékokat halmozva fel, ezeket azonban sokkal gyorsabban le lehet apasztani, ha az életszínvonal látszatra ki is tart – a benne lévők pedig ezt a kívülállóknál felelősebben-érzékenyebben érzékelik. Ez Merz problémája.
De lássuk, miből olvasható ki a baj.
Alig maradt német, aki szerint Merz túlélő
Amikor tavasszal Merz lett Németország kancellárja – miután elsőre elbukta a Bundestag-szavazást – azt ígérte, hogy újraéleszti a haldokló gazdaságot, újjáépíti az ország elhanyagolt infrastruktúráját, és ismét jelentős szereplővé teszi Németországot a globális színtéren.
Nem sikerült ezt teljesítenie, ami nem csak ellenzékét keseríti el, és máris felmerült a lehetőség, hogy Merz kormánya ugyanarra a sorsra jut, mint elődje, Olaf Scholz kabinetje: összeomlik, mielőtt kitöltené mandátumát – értékel a Bloomberg hírügynökség vasárnapi összegzése.
A cikk egy RTL/n-tv felmérést idéz, amely szerint
a németek mindössze 16 százaléka szeretné, hogy a 70 éves Merz ismét jelölt legyen a következő szövetségi választáson,
és kétpárti koalíciója – amelyben pártszövetsége, a CDU-CSU a korábbi kormányvezető szociáldemokratákkal (SPD) fogott össze – a belső konfliktusok és rivalizálások miatt bénult. A német részvények, amelyek Merz hivatalba lépésekor szárnyaltak, a nyár óta stagnálnak.
Vannak emberek a frakciójában, akik megkérdőjelezik mindazt, amit a kancellár mond, és azt kérdezik: hol vannak az eredmények? És a kilátások komorak
– idézik Sudha David-Wilpet, a German Marshall Fund berlini vezető munkatársát. Hogy ez mennyire veszélyes, már előre figyelmeztetett rá Merz kancellárrá választásának elsőkörös fiaskója.
Merz ellen a saját pártján belül ütött ki lázadás hirtelen, a fiatalok ellene szegülnek
Szombaton a kancellár nyílt lázadással szembesült saját pártja ifjúsági szervezetében a parlament elé került nyugdíjreform miatt.
Ez a nyugdíjcsomag, amely 120 milliárd euróval (139 milliárd dollárral) lépi túl a koalíciós szerződésben rögzített költségeket, semmilyen körülmények között nem jöhet létre.
– mondta ki kereken Johannes Winkel, a Junge Union, a konzervatív ifjúsági szervezet vezetője a délnyugat-németországi Rust városában tartott konferencián.
Merz kijelentette, hogy osztja a fiatalok aggodalmainak egy részét, de ennél nem ment tovább. Tizennyolc fiatal törvényhozó máris közölte: blokkolni fogják a törvényjavaslatot a parlamentben. Ez a tragédiával egyenlő, hiszen a kormánynak csak 12 szavazatos többsége van.
A jobboldali ellenzéki AfD pedig – amelyet a liberális orgánumok és politikusok szélsőjobboldalnak titulálnak –, alig várja az alkalmat. Népszerűségben már rég lekörözték a CDU-t, és a napokban Merz még abba a megszégyenülésbe is belefutott, hogy – miután hiába esedezett mentességért az országában is komoly üzemanyagellátó szerepű orosz olajvállalatok elleni amerikai szankciók alól –, a hírek szerint népes AfD-delegáció utazhat Washingtonba.
Akár rövid távon robbanhat a koalíció, a nehéz kamionok elindultak egymással szemben
A törvénytervezet bukása azt kockáztatná, hogy a szociáldemokraták kilépnek a koalícióból, ami Merz kormányának összeomlásához vezethet. Mindössze hét hónapja van a kezükben a kormánybot, és egész Európa számára a gazdasági kilábalás ösztönzésének reményét jelentette a tavasszal elfogadott hatalmas német költekezési program.
Ami nem akar beindulni, miközben a német ipar tántorog, többek közt az ukrajnai háború és a Berlin által is támogatott szankciós politika következtében történt energiaáremelkedés miatt. Naponta érkeznek hírek az elbocsátásokról, és a hatalmas német autóipar mellett egy sor egyéb, az energiától erősen függő, és összességében az autóiparhoz hason súlyú német ipari szektor tántorog.
A nehézkamionok pedig megindultak egymással szemben. Lars Klingbeil – Merz pénzügyminisztere és helyettes kancellárja – kijelentette: pártja nem fog hozzájárulni a törvényjavaslat semmiféle módosításához.
Legyünk teljesen világosak: ezt a törvényt nem fogják megváltoztatni
– mondta Klingbeil a dél-németországi Ulmban tartott rendezvényen. „El fogjuk fogadni a Bundestagban.”
Friedrich Merz kancellár számára közel lehet az igazság pillanata, ha ki is húzza 2026-ig
Bár a közgazdászok és tisztviselők elismerik, hogy a kormány 500 milliárd eurós infrastruktúra-csomagjának több mint hat hónapra van szüksége, hogy kézzelfogható hatása legyen, a választók már most frusztráltak, hogy a vonatok még mindig késnek, a hidak omladoznak, az autópályák zárva vannak.
Merzen az sem segített, hogy – kifogandó a szelet az AfD vitorlájából –, a migráció kérdésében sokkal keményebb hangnemet ütött meg a szociáldemokratáknál. Ezt meg saját szövetségesei veszik rossz néven. A kancellár, és vele a német kormányzóképesség csapdába került. A népszerűvé vált AfD-t "egészségügyi karanténbe" zárták – amint a jobboldali hagyományokat őrző pártokat Európában több országban –, a vele szemben összefogók azonban képtelennek bizonyulnak együtt megoldani, vagy legalább egyetértőleg felismerni a problémákat.
Ha most nem is jön el a szakítás, a következő év a hírügynökségi elemzés szerint döntő jelentőségű lesz. Öt tartományi választás is lesz, amelyek megmutatják, hogyan áll Merz a választók körében. Két keleti tartományban – Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Szász-Anhaltban – az AfD-nek esélye van abszolút többséget szerezni, és először átvenni a hatalmat regionális szinten.




