BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb rekordot érhet el a kakaókínálat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt idénybeli kis túlkínálat után az idén is kiegyensúlyozott lehet a kakaóbab világpiaca, ha az elefántcsontparti termés akadálytalanul eljut a nemzetközi kereskedelembe. Ez és a kakaóvajpótlók használatának uniós liberalizálása mérsékelheti a tőzsdei árakat. A hazai fogyasztói árakban még a nyers- és az alapanyagok tavalyi erős drágulása érződik.

A világ kakaóbabtermése 3,045 millió tonnás rekordot ért el a szeptember végén zárult 2002/03-as kereskedési évben, és 0,8 százalékkal bővülhet az új idényben. A feldolgozók igénye várhatóan legalább 3 százalékkal nő, ám így is kiegyenlített lehet a 2003/04-es piac - jelentette a Bloomberg a londoni ED&F Man kereskedőház becslésére hivatkozva. Az előbbiek feltétele, hogy a világkínálat kétötödét adó nyugat-afrikai Elefántcsontparton nem gátolja a szüretet és az értékesítést a belpolitikai helyzet újbóli kiéleződése vagy a helyi nyomott árszint. Ez utóbbi esetben megismétlődhet a 2000-2001-es világpiaci hiány. Most úgy tűnik, az elefántcsontparti termelés legfeljebb 1,1 százalékkal gyengül, amit a harmadik helyezett Indonézia kínálatának várhatóan több mint 9 százalékos növekedése bőven ellensúlyozhat.

A globális kakaóbabtermés mintegy kétharmadából kakaóvaj- és -por, a fennmaradóból kakaólikőr készül. A kakaóvajat és -likőrt döntően csokoládé gyártásához használják a Nemzetközi Kakaószervezet (ICCO) adatai szerint, vagyis a nyerskakaó kétharmada csokoládé formájában jut el a végfogyasztókhoz, zömmel az Európai Unióban és Észak-Amerikában. Ezért az összkereslet szempontjából lényeges az idén augusztusban életbe lépett uniós szabályozás, amely megengedi a helyi csokoládégyártóknak, hogy legfeljebb 5 százaléknyi kakaóvajpótló növényi zsírt használjanak. Ez az ICCO szerint évi 74 ezer tonnával is csökkentheti a globális kakaóvajigényt, azaz több mint 180 ezer tonnával a kakaóbab iránti keresletet. Ekkor további eshetnek a világpiaci árak, s gyengülhet a termelési kedv. Ha a kakaóvajpótlók használata az USA-ra is átterjed, a 2005/06-os idényben a mostaninál 125 ezer tonnával kevesebb kakaót szüretelhetnek, 17 százalékkal gyengébb tőzsdei jegyzések mellett.

A nyerskakaónak az elmúlt ősszel és télen - a globális feleslegek apadása, valamint az elefántcsontparti fegyveres zendülés miatt - 17 éves csúcsra szökött tőzsdei ára már most is jóval alacsonyabb szinten mozog. New Yorkban egy év alatt mintegy 30 százalékkal süllyedt. A meghatározó tengerentúli jegyzések tonnánként 1550 dollár körüliek, míg tavaly októberben a 2400-at közelítették.

Ám a tőzsdei esés jótékony hatására még várniuk kell a hazai fogyasztóknak - nyilatkozott lapunknak Dankó Zsolt, a Nestlé Hungária Kft. közép-európai beszerzési igazgatója -, hiszen az idei termékkínálatot a drágábban beszerzett nyers- és alapanyagokból gyártják. Ráadásul a kakaóvaj és -por piaci trendje nincs teljesen szinkronban a kakaóbabéval. A cég kakaótartalmú termékei drágultak az év első felében.

Hasonlóképp, a magyarországi csokoládépiac vezető társasága, a Kraft Foods Hungária sem tervezi az év elején emelt árai újbóli módosítását. A jövőbeni világpiaci trend egyébként is még teljesen bizonytalan a cég szerint, amely emelkedésekkel és csökkenésekkel egyaránt számol a közeljövőben. Ráadásul, a gyártási költségekben komoly szerepet játszó egyéb tényezők (tejpor, cukor, csomagolások, energiatarifák, bérek) is változnak, amelyekhez szintén folyamatosan igazítják majd a termékárakat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.