BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol-PKN: újabb nyilatkozat

A lengyel PKN Orlen és a Mol mintegy két hete megállapodást kötött arról, hogy kizárólagos partnerekként tárgyalnak az esetleges együttműködés lehetőségeiről. A részleteket jövő év áprilisáig dolgozzák ki (VG, 2003. november 21., 17. oldal, november 25., 14. oldal). A Mol képviselői akkor a hazai sajtó képviselőinek azt is elmondták, hogy ezen idő lezárásáig nem igazán fognak a kérdésben nyilatkozni, tekintve, hogy a döntések, az esetleges együttműködés konkrét formái és egyéb kérdések e munka során körvonalazódnak majd. A lengyel fél azonban, úgy tűnik, másként gondolkodik.

A PKN Orlen vezérigazgatója, Zbigniew Wrobel tegnap a Reutersnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a két cég egyesülésének útja egy új Mol-részvénykibocsátás lehetne. Wrobel szerint a PKN 10-15 százalékos részesedést vásárolna a Molból, a magyar olajtársaság pedig a befolyó bevételt arra használhatná fel, hogy tulajdont szerezzen a lengyel állam birtokában levő PKN-papírokból. "Ez egyike a szóba jöhető lehetőségeknek, ám vannak más utak is" - tette hozzá Wrobel.

A nyilatkozatban persze semmi új nincs, hiszen eddig is köztudott volt, hogy - ha lesz egyesülés egyáltalán - annak egy lehetséges megvalósítási módja ez. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.