BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlteljesít az idén az FHB

Az FHB Rt. ez évi adózott eredménye a tervezett 2,3 milliárd forintos szintet meghaladva 3,8 milliárd felett lesz, a 2004-re várható eredmény pedig az ez évit is meghaladja. Az FHB szerint a lakástámogatási rendelet módosítása következtében erősödő kamatverseny várható a támogatott hitelek piacán.



Az FHB Rt. több mint 300 milliárd forintos eddigi hitelkihelyezéseinek kondícióit, annak jövedelemre való kihatását nem érinti a jelenlegi rendeletmódosítás - áll a hitelintézet tegnapi közleményében. Az FHB értékelése szerint a megváltoztatott rendelet hatálybalépésének időpontját követően újonnan kihelyezendő hitelek piacán kamatverseny-erősödés várható, amelynek mozgásterét és jövedelmi pozíciót a tényleges forrásszerzés költségei az eddigieknél nagyobb mértékben határozzák meg. Az FHB forrásszerzése - tekintettel arra, hogy a bank rendelkezik nemzetközi ratinggel - döntően független a rövid távú pénzpiaci ingadozások forrásköltséget befolyásoló hatásától.

Az FHB bejelentette, hogy a 2003. évi adózott eredménye a tervezett 2,3 milliárd forintos szintet meghaladva 3,8 milliárd forint felett lesz, a jövőre várható eredmény pedig az ideit is meghaladja.

Gyuris Dániel vezérigazgató szerdán az MTI-Ecónak úgy nyilatkozott: az FHB jövő évi bevételeit elsősorban a korábban felépített, hosszú lejáratú lakáshitel-állomány határozza majd meg. Gyuris szerint a hitelezési tevékenység - az előre hozott keresletnek is köszönhetően - az idén tapasztalt kiemelt bővülése jövőre biztosan nem ismétlődik meg. A vezérigazgató elmondta: az elmúlt időszakban a forrásoldali költségek jelentősen emelkedtek, miközben a hitelkamatok fixálva voltak, ami a kamatmarzs egyoldalú szűküléséhez vezetett. A szabályozás jelenlegi változásával a bankok, így az FHB mozgástere is bővült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.