BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedik a diákhitel kamata

A második félévben 9,92 helyett 11,95 százalék lesz a diákhitel kamata. A nagyjából két százalékpontos változás nem okoz törlesztőrészlet-emelkedést, így a Diákhitel Központ nem számít arra, hogy csökkenne az érdeklődés a kölcsön iránt.

A Diákhitel Központ (DHK) igazgatósága úgy döntött, hogy a 2003/2004-es tanév második félévében a diákhitel kamata 11,95 százalék lesz - jelentette be tegnap Csillag Tamás vezérigazgató. A felvehető hitelösszeg eddigi mértéke - havi 10, 15, 21, illetve 25 ezer forint - nem változik. (A minimálbér hat százalékát jelentő, az első két évben fizetendő törlesztőrészletet ez év január elsejétől havi 3180 forintban határozták meg.)

A vezérigazgató szerint a kamatemelkedés hátterében a tőkepiacról bevont források költségeinek növekedése áll - az átlagos forrásköltség 9,62 százalékos - , amelyben meghatározó szerepet játszott az előző félévben végrehajtott, 300 bázispontos jegybanki kamatemelés. Csillag emlékeztetett arra: az előző félévihez képest 2,03 százalékpontos kamatemelés nem jelent azonnali többletkiadást egyetlen ügyfél számára sem. A havi törlesztőrészletek változatlanok maradnak, csak a törlesztés lesz hosszabb, átlagosan 10 évenként négy hónappal. A változatlan törlesztőrészlet és a piaci konstrukcióknál jóval kedvezőbb feltételek alapján a DHK nem számít arra, hogy mérséklődne az érdeklődés a diákhitel iránt.

A vezérigazgató közölte: eddig több mint 155 ezer ügyfél élt a diákhitel lehetőségével, és 22 ezren már megkezdték a kölcsön törlesztését is. A február elsején kezdődő szemeszterben két új együttműködő hitelintézet, az Erste Bank Rt. és a Budapest Bank is várja az ügyfeleket különböző, kedvezményes számlavezetési konstrukciókkal. A friss piaci szereplőknek és a már meglévő partnerek hálózatbővítéseinek köszönhetően nagyjából 25 százalékkal, 1558-ra nő az elérési pontok száma.

A törlesztési szakaszba már eljutott adósok a DHK tapasztalatai szerint fegyelmezettnek mondhatók. Közel ezerre tehető azoknak a hallgatóknak a száma, akik tanulmányaik befejeztével nem kezdték meg a törlesztést, hozzávetőlegesen nyolcszáz ügyfélnek pedig jelentős - legalább hathavi törlesztőrészletet elérő - tartozása van. (E két csoport részben fedi egymást.) Eddig mindössze 18 ügyfél jutott el a felszólítást jelentő kritikus határig, ám ők is kivétel nélkül törlesztették tartozásukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.