Erősödik a Raiffeisen
A Raiffeisen Bank piaci részesedése az önkormányzati számlavezetés területén 11 százalékos, a hitelezésben 14-15, míg a befektetések területén mintegy 7 százalékos. A helyhatóságok hitelállománya 35 milliárd, betéti állománya pedig 38 milliárd forint - közölte tegnap Keményné Koncz Ildikó, a bank önkormányzati üzletágának igazgatója. A Raiffeisen ezzel a második az önkormányzati bankkapcsolatokkal foglalkozó pénzintézetek so-rában.
A tavaly év végi bankválasztás során 89 település döntött úgy, hogy számláját a Raiffeisennél kívánja vezetni. A hitelintézet vezeti többek között négy megyei jogú város és hat budapesti kerület számláját. Az üzletág-igazgató elmondta: legnagyobb veszteségük a Pest megyei önkormányzat, megnyerték viszont Szegedet, amelynek a főváros után a második legnagyobb a költségvetése.
A pénzintézet tíz éve foglalkozik önkormányzati bankkapcsolatokkal, s mára teljesen kiépítette ezt az üzletágat. Tavaly májusban gazdasági és pénzügyi tanácsadó részvénytársaságot alapítottak (Raiffeisen Consulting), amelynek feladata az európai uniós és a hazai támogatási források hatékony megszerzésében, valamint felhasználásában való tanácsadói közreműködés.
A bank támogatásával jelentette meg a Raiffeisen Consulting A helyi önkormányzatok és pénzügyeik című szakkönyv átdolgozott, második kiadását a Municipium Magyarország Alapítvány. A kiadvány felöleli az önkormányzati pénzügyek minden területét, így a banki szolgáltatásokat is. (VG)


