BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megugrott az Egis-profit

Az elemzők ezúttal jól "lőtték be" az Egis első pénzügyi negyedévét: az október-december között realizált, az előző év hasonló időszakát 40 százalékkal meghaladó 1,587 milliárd forintos adózott eredmény megfelel a konszenzusnak.



Az első pénzügyi negyedév eredménye jó adatnak számít - fogalmazott Marosffy László, az Egis Rt. vezérigazgató-helyettese tegnapi tájékoztatóján. Ám véleménye szerint figyelembe kell venni, hogy a kereskedelmi struktúra átalakításából adódó, FÁK-országokba irányuló kivitel lejtmenete miatt alacsony volt a bázis. Mivel az október-decemberi időszak nem a legerősebb a gyógyszergyártó cég számára, az elkövetkező negyedévekben növekvő forgalommal és ezzel párhuzamosan gyarapodó profittal is számol Marosffy.

Az árbevétel 8 százalékkal, 14,384 milliárd forintra bővült, amelyen belül a hazai eladások 17 százalékkal 6,981 milliárdra erősödtek. Az ez évi áfabevezetés felvásárláshoz vezetett a negyedév során, amelynek mértékét 4-600 millióra becsüli a vezérigazgató-helyettes. A társaság vezető termékének, a Coverexnek a forgalma az üzleti negyedév során már meghaladta az 1,1 milliárdot, s 18 százalékos bővülést mondhatott magáénak.

Az export 10 százalékkal, 33,990 millió dollárra ugrott, s mint Marosffy megjegyezte: a kelet-európai, a FÁK-országokbeli, illetve a nyugati késztermékkivitel számottevő növekedésének, illetve a jó struktúrájú termékösszetételnek köszönhetően nem volt megrázó a hatóanyagexport 42 százalékos visszaesése. Ez utóbbi átmenetinek tekinthető, a következő két negyedévben 5-ről 8-9 millió dollárra bővülhet a kivitel. A kelet-európai exportot a jövőben megdobhatja, hogy Lengyelországban decemberben több új terméket is sikerült engedélyeztetni, s biztató jelként értékeli Marosffy azt is, hogy a román piac már a növekedés jeleit mutatja.

A FÁK-piacon a következő három negyedévben az előző háromhavinál (10 millió dollár) magasabb exporttal számol az Egis, míg a nyugati késztermék-értékesítésnél 10 százalék bővülés tűnik reálisnak - vázolta fel a 2003/2004-es pénzügyi év kilátásait a vezérigazgató-helyettes. Január 1-jétől öt terméket vezethet be az Egis a magyar piacra.

A gyógyszergyár közvetlen költségeit 10 százalékkal sikerült leszorítani, amelynek hátterében az értékesítési és a termékszerkezet együttes kedvező elmozdulása húzódik meg. A negyedévet terhelte a gyógyszerkassza-kiegyenlítés Egisre háruló része, amelynek eredményeként 600 milliót fizetett be az OEP kasszájába.

A pénzügyi tevékenység 184 milliós pozitívummal zárult, szemben a bázisidőszak 165 milliós eredményével. Jelenleg júliusig rendelkezik nyitott határidős pozíciókkal az Egis, ezek euróval szembeni átlagára 273 forint.









Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.