Német kibocsátási hullám közeleg
A Handelsblatt felmérése szerint az idén 15-20 új német cég jelenhet meg valamelyik tőzsdén. Ez az átlagosnak mondott 500 millió eurós tőkebevonást figyelembe véve 10 milliárd euró körüli volument jelenthet. Ez az összeg jóval szerényebb, mint az Egyesült Államok kilátásai, ahol az idei évre a tavalyi, már fellendülést jelentő kibocsátási érték megduplázódását várják, ami 40 milliárd dolláros tőkebevonást jelentene.
A német piacon ugyanakkor ezek a számok is komoly optimizmusra utalnak, hiszen a rekordot jelentő 175 debütánst hozó 1999-es esztendővel szemben 2002-ben csupán hét új német cég vállalta a tőkepiaci megméretést, tavaly pedig egyetlenegy sem.
Annyi már most bizonyos, hogy június végén a német posta piacra dobja majd a Postbank felét, amitől 3 milliárd eurót remélnek. Már áprilisban színre lépne viszont az autóalkatrészeket gyártó Unger, amely 1,5 milliárd eurót kérne a befektetőktől. Két félvezetőgyártó is fontolgatja a tőzsdei bevezetést: az X-Fab csak 100 millió eurót vár, ám a Siltronic ennek ötszörösével számol. (VG)


