BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggódik a Pillér miatt a TEBÉSZ

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) levélben kérte a pénzügyminisztert, hogy azonnal intézkedjen a Prudent Invest Rt. privatizációs pályázatának visszavonása érdekében: a szervezet ugyanis attól tart, hogy veszélybe kerülhet a részvénytársaság tulajdonában lévő Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap kisbefektetőinek pénze. A TEBÉSZ álláspontja szerint az alapkezelő 85 millió forint névértékű részvényeiért kapható összeg nem jelenthet akkora állami bevételt, amely arányban állna a több mint 4 milliárd forint nettó eszközértékű alap befektetési jegyeinek tulajdonosait fenyegető következményekkel. A privatizációs terv legnagyobb "érdekessége" - írja a TEBÉSZ -, hogy a jelenleg kifejezetten alacsony alapkezelői díjbevétellel, tehát rossz megtérülési mutatóval rendelkező alapkezelőért nyilvánvalóan az a pályázó tudja a legmagasabb vételárat kínálni, aki annak megtérülését - az alap befektetőinek rovására - a Pillér alappal később létrejövő különféle erkölcsileg kifogásolható üzleti kapcsolatokból tervezi biztosítani. Ennek tükrében a szervezet azt javasolja, hogy az alapkezelő privatizációja csak a Pillér alap végelszámolását követően, vagy nyílt végűvé alakítása után történjen meg. A levél emlékeztet rá: az állami tulajdonos egyfajta garanciát jelentett nemcsak a jogszerű, de a minden szempontból tisztességes működésre is, amelyet az elmúlt tíz év eseményei - az alap teljesítménye, a fizetett hozamok - igazoltak. A TEBÉSZ rámutat arra, hogy a futamidő lejártáig kell végrehajtani a legkényesebb feladatot, az alap végelszámolását is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.