Áruhitelkártya a MasterCardtól
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bevezetés alatt áll, és várhatóan áprilistól igényelhető lesz a MasterCard áruhitelkártyája, amely Európában elsőként Magyarországon mutatkozik be - közölte tegnap a társaság. A kártya egyszeri igénylésével birtokosa folyamatos áruhitelhez jut, amelyet előre meghatározott részletben és ütemezés szerint törleszthet. A konstrukció a cég szerint új lendületet adhat a lassuló áruhitelezési piacnak, költséghatékony alternatívát biztosítva mind a hitelhez folyamodó ügyfél, mind a kölcsönt folyósító hitelintézet számára.
Szabó Lívia Judith, a MasterCard Europe ügyfélkapcsolati igazgatója szerint a konstrukció bevezetését a magyar piacra azért tartják időszerűnek, mert a hazai áruhitelpiac a legfejlettebb a régióban, az ügyfelek ismerik az áruhitelterméket, annak igénylési folyamatát és a konstrukció nyújtotta választási szabadságot.
Úgy látta: a MasterCard áruhitelkártya bevezetésével olyan bank is be tud lépni az áruhitelezésbe, amely eddig kevés tapasztalatot halmozott fel ezen a területen, illetve nem rendelkezik kereskedői kapcsolatokkal. A konstrukcióval jól járnak a kereskedők is: nem szükséges értékesítési hálózatot fenntartani, és a hitelezés működtetési költségeket is csökkenthetőek. A MasterCard áruhitelkártya használata nem korlátozódik kizárólag azokra a kiemelt kereskedői hálózatokra, amelyek szerződésben állnak hitelnyújtó társaságokkal, hanem lefedi az összes, hazánkban jelenleg 24 500 vásárlási pontot számláló MasterCard-elfogadóhelyet.
A kártyabirtokosoknak - az egyszerűsített hitelhez jutáson túl - könnyebbséget jelent, hogy az üzletbe csak vásárolni kell menniük, az áru azonnal hazavihető. Minden egyes vásárlásnál a felhasznált hitelösszeget egyenlő havi részletekben, előre meghatározott futamidő alatt számlázzák ki. Az egyes vásárlások utáni törlesztőrészleteket minden hónap ugyanazon napján kell kiegyenlíteni. A futamidő hossza és a havi törlesztőrészlet nagysága az egyes vásárlások során felhasznált hitelösszeg nagyságától, valamint az ügyfél és a bank között megkötött szerződés feltételeitől függ.


