Brau: mozgósít a TEBÉSZ
Lehetőség szerint minden Brau-kisrészvényes legyen jelen a 2004. április 22-ére meghirdetett rendes éves közgyűlésen - mozgósította tegnapi közleményében a kisbefektetőket a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ). Aki nem tud személyesen eljönni, azt a szövetség kéri, legalább egy-egy megbízott - ismerős részvényes - útján érvényesítse jogait. A TEBÉSZ álláspontja szerint a kisrészvényesek a minél nagyobb jelenléttel bizonyíthatják, elégedetlenek a társaság igazgatóságának és felügyelőbizottságának elmúlt nyolchavi teljesítményével.
Az egyéni befektetők szerint a cég menedzsmentjének tevékenysége több ponton is sérti a kisrészvényesek érdekeit. Elsősorban azt sérelmezik, hogy a vezetés elfogadásra javasolta számukra az iparági áraknál és az akkori tőzsdei árfolyamnál egyaránt kedvezőtlenebb vételi ajánlatot. Bizalmatlanságot szült az is, hogy irányításuk mellett a második féléves nyereség drasztikusan csökkent, ráadásul az osztalékfizetés megszűnését sem indokolta a társaság magas készpénzállománya.
Mivel az új tulajdonos Heinekennel kötött szerződések üzleti titokra hivatkozva nem kerültek nyilvánosságra és a TEBÉSZ szerint a kisbefektetők tájékoztatása amúgy is akadozott, a Concorde Alapkezelő vezetésével a tulajdonosok egy csoportja alapszabály-módosítást és a felügyelőbizottság tagjainak visszahívását szorgalmazó pontokat vétetett fel a közgyűlés napirendjére. (VG)


