BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eljött a profitrealizálás ideje

A BUX elmúlt két hétben produkált mintegy 11 százalékos növekedését profitrealizálás követte tegnap. A Mol kivételével a blue-chipek jelenleg valós értékük körül mozognak az elemzők szerint, míg az FHB tovább drágulhat a javuló fundamentumok miatt.



Bár tegnap 220,42 ponttal,

vagyis 2,01 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, az elmúlt két hét folyamán több mint ezer pontot emelkedett, ami összességében 10,8 százalékos növekedést jelent. A pesti börze teljesítménye ezzel a régión belül is kiemelkedőnek számít, miután az elemzők úgy vélik: a papírok alulértékeltsége irányította a figyelmet a magyar részvények felé.

A külföldi befektetők a likvid papírokkal kezdték a vásárlást, ezért első hullámban a blue-chipek árfolyama emelkedett jelentősen. A négy vezető papír közül különösen a Richter és az OTP teljesítménye figyelemre méltó. A Richter árfolyama 14,1 százalékkal, az OTP-é 13,3 százalékkal ugrott meg február 23. és március 8. között. Jól szerepelt a Matáv is, hiszen kurzusa 11,5 százalékot kúszott fel két hét alatt. Bónis Miklós, az IEB elemzője szerint jelenleg mindhárom blue-chip árfolyama a

fair érték közelében mozog, ezért többen a nyereségük realizálása érdekében mostanában adják el papírjaikat.

A Mol befektetői sem jártak rosszul az elmúlt két hét folyamán, mivel a részvény árfolyama 6,3 százalékkal drágult a vizsgált időszakban, bár Bónis Miklós úgy véli, a papír még mindig alulértékeltnek számít, amiben a közelmúltban tartott részvényjegyzés is szerepet játszott. A 6500 forintért részvényt jegyző befektetők közül ugyanis sokan realizálták profitjukat, miután a részvény árfolyama 7000 forint felé kúszott a piacon.

A blue-chipek után a kevésbé likvid részvények árfolyama is emelkedésnek indult. E papírok közül az FHB kurzusának megugrása a leginkább figyelemreméltó. A tőzsdére tavaly ősszel bevezetett papír árfolyama 21,7 százalékkal lett magasabb a két héttel ezelőtti értékéhez képest. Ráadásul az elemzők úgy vélik, hogy a hétfői 5965 forintos árfolyam még messze nem éri el a banki papír fair értékét. Az ING Bank minap kiadott jelentése például a célárfolyamot 8500 forintban határozta meg. Megállapításukat a jelzálogpiac növekedésével és a bank jövedelmének várható gyarapodásával indokolják.

Érdekesség, hogy a legnagyobb értéknövekedést a Fotex papírjaival lehetett elérni az utóbbi két hét folyamán, miután több mint 25 százalékkal drágult a részvény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.