BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felértékelődik a 20. századi művészet

Soha nem ért el olyan jó eredményt a Sotheby's kortárs művészeti árverésen, mint az idén februárban: a londoni aukción négy híján valamennyi tétel gazdára talált, az összleütési érték pedig elérte a 14,7 millió fontot. Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy több művész (Richard Hamilton, Nicolaes de Stael, Grayson Perry és R. B. Kitaj) esetében is rekordleütések születtek. Perry Művész szeretnék lenni című műve - egy Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat portréjával díszített váza - a várt 10-15 helyett 36 ezer fontért kelt el. Ez ugyan abszolút értékben nem magas, de a művész ügynöke néhány éve még 8 ezer fontért kínálta az ehhez hasonló alkotásokat. A vásárló, Charles Saatchi lelkesedésében a The Art Newspaper szerint szerepet játszott, hogy ezzel is ráirányíthatja a figyelmet hamarosan megnyíló londoni kortárs kiállítótermére, a County Hallra - és persze az is, hogy így egy csapásra felértékelte a birtokában lévő többi Perry-művet.

Kitaj rekordere, az Érték, ár és nyereség című kollázsszerű munka ennél nagyságrenddel drágábban - 252 ezer fontért - talált gazdára, ám ez pontosan megfelelt a várakozásoknak. Nem okozott meglepetést az immár klasszikusnak számító Francis Bacon 1961-ben készült VI. számú pápatanulmányáért kifizetett 2,8 millió font sem. Az ár szakértők szerint azért nem volt még magasabb, mert a brit művész ennél jobban sikerült darabokat is készített hasonló témában.

A versenytárs Christie'snek 8 millió fontos összleütési értékkel és 73 százalékos kelendőségi rátával kellett megelégednie februári kortárs árverésén. Kiemelkedően teljesített ezen belül Lucian Freud Gyár Észak-Londonban című munkája, amelyet a várt 800 ezer-egymillió helyett 2 077 250 fontért vihetett haza új tulajdonosa. Rekordot azonban - a Bacon-műhöz hasonlóan - ez sem jelent, hiszen Freud egy enteriőrképe 1998-ban több mint 5,8 millió dollárért cserélt gazdát New Yorkban. Ezzel szemben több, alacsonyabban jegyzett művész esetében a Christie's is rekordot tudott elérni: Franz Ackermann egy műve (becslés: 35-45 ezer font) 115 ezerért kelt el, míg Manolo Millares egy munkájáért 229 500 fontot fizetett ki Gran Canaria tartomány.

A két nagy aukciósház ugyancsak Londonban tartott szezonnyitó impresszionista és modern művészeti árverésein ugyan - megszokott módon - a kortársaknál magasabb összforgalom született (a Sotheby's 32,5, a Christie's mintegy 40 millió fontos forgalmat bonyolított le), ám egyik ház sem tudott olyan eredményt elérni, amely ebben a kategóriában kiemelkedő sikernek számítana. A Christie'snél olyan kiemelkedő alkotások maradtak licit nélkül, mint Amedeo Modigliani egy Jeanne Hébuterne-portréja (a becslés legalább 5 millió fontról szólt), vagy Maurice de Vlaminck, Robert Delaunay és Jean Metzinger képei. A gazdára talált élvonalbeli képek sem "szóltak" igazán nagyot. A Christie's legdrágábban eladott tétele Paul Cézanne nagyméretű virágcsendélete volt (4,48 millió font), míg a rivális Sotheby's 5,04 millióért volt kénytelen odaadni Edgar Degas Tizennégy éves táncoslányát (a posztumusz bronzöntvény tavaly májusban egy New York-i árverésen mintegy tíz százalékkal magasabb árat ért el). A piacon általában legmagasabbra értékelt impresszionista mester, Claude Monet Őszi délután Vetheuilben című vászna is közepes áron, 2,75 millió fontért kelt el.

Miközben a 19. század végi és 20. század eleji klasszikusok ezúttal legfeljebb közepes eredményeket értek el Londonban, több szürrealista hangvételű alkotás is kiemelkedően teljesített. A Balthus néven Párizsban alkotó, lengyel származású Balthazar Klossowski jellegzetes lányaktja rekordáron, 2,02 millió fontért talált gazdára a Sotheby'snél, míg Pablo Picasso Emlékmű: női fej című munkája (amely 2001-ben még csak 660 ezer fontot ért) 901 600 fontért kelt el. Picasso más alkotásai is jól szerepeltek, az 1967-es Muskétás és fekvő akt című mű például 2,46 milliót hozott. A belga szürrealista René Magritte Visszatérés című gouache-képe a vártnál magasabb, közel egymilliós áron talált gazdára.

A 20. század eleji német és osztrák festmények mezőnyében is több jó eredmény született. Lyonel Feininger nagyméretű, 1916-os Újságolvasója 2,47 millióért kelt el a Christie'snél, a Sotheby's pedig 1,1 millióért értékesítette Feininger másik munkáját. Egon Schiele egy akvarellje 1,51 milliós áron talált gazdára, Lovis Corinthnak a Walchensee-t ábrázoló késői festménye pedig rekordleütést (812 ezer font) hozott. A Handelsblatt szakértője megjegyzi: a modern német művészet és a szürrealisták esetében a gyűjtők főként az első vonalba tartozó műveket keresik, hiszen ezek még nem olyan drágák, mint például a francia impresszionisták kategóriájában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.