BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulat kötvényfronton

A megelőző hét bátortalanabb hozammozgásai után most már az állampapírpiacot is magával húzta a befektetők fokozódó vásárlási kedve: a referenciagörbe a hét elején még bátortalanabbul, csütörtökön pedig már nagyobb lendülettel ereszkedett.

Az állampapírpiac forintkurzushoz viszonyítva nyugodt magatartása az elemzők számára aggodalomra adott okot: a végbefektetők megjelenése nélkül még egy erősen optimista piaci hangulat is tiszavirág-életűnek bizonyulhat. Az, hogy most már a kötvényeket is keresni kezdték a befektetők, mindenképp jó jel.

A hozamok a hét egészében lefelé mutató tendenciát produkáltak, többségében 5-10 bázispontos elmozdulásokkal lereagálva a kedvező irányban alakuló makrogazdasági híreket (ilyen volt többek között a vártnál jobbra sikerült negyedik negyedéves GDP-statisztika is). Csütörtökön egyes lejáratokon a hozammozgás már a 20 bázispontot közelítette.

A befektetői hangulat javulása érződött az aktuális aukciókon is: a csütörtöki hároméves kibocsátást háromszorosan túljegyezték. Az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 50 milliárdos mennyiségre 150 milliárd forint értékben adtak be ajánlatokat a befektetők, amiből végül az eredetileg meghirdetettnél valamivel többet, 60 milliárdot fogadott el az adósságkezelő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.