BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konszolidáció az FHB-nál

Kéthetes száguldás után természetes reakciónak tűnik az FHB részvényeinek átmeneti konszolidációja. A bank fundamentumaiban nem történt változás, ám egyes elemzők már túl drágának tartják a részvényt.



Bár tegnap 7 százalékos mínuszban is jártak a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. részvényei, a napot sikerült szerény pluszban zárniuk. A forgalom alapján a cég részvényei továbbra is a "felsőházban" foglaltak helyet, ám az előző napok volumenét nem érték el. A kereskedők úgy vélik: az intézményi befektetők oldalvizén evező spekulánsok első profitrealizálásának lehettünk tanúi.

Megérkezett az első leminősítés is: Pártl Zoltán, a K&H Equities elemzője az eddigi vétel helyett már csak tartásra ajánlja a papírokat. Mindezt Pártl kizárólag a tőzsdei kurzus száguldásával magyarázta, lényeges változást sem a társaság életében, sem a szabályozási környezetben nem lát. Az idei évre szóló 876 forintos és a 2005-ös 979 forintos egy részvényre jutó eredményprognózison sem változtatott. A tőzsdei forgalom növekedésével az eddig alkalmazott 10 százalékos likviditási diszkontot már tartja indokoltnak a szakember, aminek következtében - a leminősítéssel párhuzamosan - az FHB-papírok reális értékét a január 30-án közölt 5803 forintról 6592-re módosította.

A többi elemző által reálisan számolt árfolyam hasonló vélekedést tükröz: Vágó Attila, a Concorde munkatársa 5800, Miró József pedig 5821 forintra taksálja a bankpapírt. Egyedül az ING Bank 8500 forintos kalkulációja lóg ki a sorból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.