BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lelassult a forinterősödés

Továbbra is erősen tartja az eurót a 250 forintos árfolyamérték: az uniós deviza a hét legnagyobb részét ezen szint közelében töltötte, és onnan pénteken sem sikerült elmozdulnia. A forint a megelőző hétről átcsempészett ugyan némi lendületet az elmúlt öt kereskedési napra is, a befektetők azonban a 25 bázispontos kamatcsökkentés által biztosított optimizmus után most sokkal óvatosabbnak bizonyultak.

Ha komolyabb méretű profitrealizálási hullám nem is indult be, ahhoz a lendületvesztés mindenképp elegendőnek bizonyult, hogy a forint kismértékben gyengüljön, majd ismét erősödő, de immáron csak gyengén felfelé ívelő pályára álljon. Ezzel párhuzamosan alakult az állampapír-piaci hozamtrend is. Ennek ellenére senki sem temeti még a forintot, a most kezdődő héten az erősödési tendencia folytatódására számítanak. A lassuló dinamika kedvezőbb helyzetbe hozza a jegybankot is, amely így élvezheti az erősödő deviza inflációra gyakorolt kedvező hatását, de nem kényszerül a kamatok hirtelen lemetszésére sem.

A forintpiaci kamatmozgásokért egyrészt a kötvénypiaci hozamelmozdulások, másrészt a kialakuló likviditásszűke voltak felelősek: előbbi itt is korrekciót hozott, utóbbi pedig az overnight kamatokat emelte 13 százalék közelébe.

A nemzetközi piacokon a jen egy héttel korábbi formáját hozta: tovább erősödött a dollárral szemben. A folyamat a hét egészében ebbe az irányba mutatott, üteme azonban a sokasodó figyelmeztető jeleknek köszönhetően csökkenő volt. A dollár 106 jen közelébe ért a héten, itt azonban a japán pénzügyminisztérium képviselői többször is aggodalmuknak adtak hangot.

Jóllehet muníció bőven volt a zsebében, a dollár több csatát is elvesztett a héten az euróval szemben. Egyértelmű árfolyam-tendencia a megszokottól eltérően itt nem látszott kirajzolódni a héten: az utolsó napokban az euró a várakozásoknak megfelelő amerikai makrogazgadasági statisztikák ellenére is 1,22 dollár fölé tudott erősödni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.