BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májustól elektronikus pénztárcák

A jövő héten az Országgyűlés elé kerülhet az elektronikus pénz kibocsátását végző szakosított hitelintézet szabályozására vonatkozó tervezet, és a közeljövőben akár a használatban is megjelenhetnek az első elektronikus pénztárcák - mondta tegnapi tájékoztatóján Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Az érintett szakosított hitelintézetekre a bankokénál egyszerűbb előírások vonatkoznak, éppen ezért nem kell majd külön engedélyhez folyamodniuk a pénztárcák kibocsátásáért. A vonatkozó törvény a PM tervei szerint május 1-jén lép hatályba.

Az elektronikus pénztárca egy, a parkolókártyákhoz, vagy a feltölthető telefonkártyákhoz hasonló csippel ellátott kártya, melyet jelszó és kód nélkül lehet majd használni. Az új eszköz elsősorban kisösszegű fizetéseknél, vonaljegy vásárlásakor, parkoláskor lesz használható a bankkártyákénál egyszerűbb feltételekkel. A kártya önmagában tartalmazza a fizetéshez szükséges összeget, így a leolvasáskor nincs szükség a hitelintézettel történő közvetlen kapcsolatfelvételre. A pénztárcák anonimak, így elvesztésükkor azok letiltására sincs lehetőség.

Az elektronikus pénztárcák kibocsátására szakosodott pénzintézeteknek biztosítaniuk kell a működéshez szükséges magas likviditást, nyereségük elsősorban a kártya feltöltésekor elhelyezett pénz rövid távú befektetéséből származhat. A tőkekövetelményt egymillió euróban állapítják meg. Jóllehet az elektronikus pénztárca feltöltése elvileg pénzteremtésnek számít, a bevezetésének mégsem lesz inflációt gerjesztő hatása - emelte ki Terták. A minisztérium a plasztiklapok gyors elterjedésére számít. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.