BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem változott a forgatókönyv

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A februári forgatókönyv szinte megegyezett az év első hónapéval: a hazai kötvényalapok a januárival gyakorlatilag megegyező, 60 milliárdos vagyonkiáramlást realizálhattak, míg a pénzpiaci alapokat továbbra is szerény bővülés jellemezte.



A tavaly május vége óta tartó, a november végi kamatemelést, illetve hozamszint-emelkedést követően felgyorsult kedvezőtlen trend februárban sem fordult meg. Az elmúlt hónapban a januárival gyakorlatilag megegyező mértékű, 60 milliárd forintos lemorzsolódás következett be ismét a kötvényalapoknál - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) legfrissebb összesítéséből.

Az elmúlt hónapban 12,4 százalékkal csökkent a kötvényalapok nettó eszközértéke, amelyen belül a hazai kötvényalapokból tavaly november óta már 221 milliárd forint vándorolt el. A három hónapos hozamok már közelednek a banki betéti kamatokhoz, így elképzelhető, hogy előbb-utóbb viszszatér a befektetők bizalma ezen alaptípusok felé - jegyzik meg a piaci szereplők. Biztató jelnek tekinthető, hogy a januári 0,5 százalékos növekedést követően a múlt hónapban további 0,3-del bővült a pénzpiaci alapok nettó eszközértéke.

Komolyabb változások a többi alaptípus esetében sem történtek. A januári látványos, 13 százalékot meghaladó növekedést követően a részvényalapok öszszesített vagyona a múlt hónapban 0,3 százalékkal, 108 milliárd forintra mérséklődött. Apadt a vegyes alapok nettó eszközértéke is 0,9 százalékkal, 19,5 milliárdra, míg az elmúlt év legkedveltebb konstrukciója, az ingatlanalapok vagyona 1,2-del, 66,2 milliárdra gyarapodott.

Miután a többi alaptípus nem tudta kompenzálni a kötvényalapok eszközértékének újabb lemorzsolódását, az alapokban kezelt összesített vagyon februárban további 6,9 százalékkal, 800,9 milliárd forintra csökkent. A 2003. május végi csúcshoz képes ez 360 milliárdos, azaz több mint 30 százalékos esést jelent, s utoljára éppen két évvel ezelőtt volt hasonló szinten a befektetési alapok vagyona - jegyzi meg a Bamosz.

Az elmúlt egy év eseményei az egyes alaptípusok arányaiban is éreztetik hatásukat. A kötvényalapok vagyonának csökkenése, illetve az egyéb alaptípusok, ezen belül is elsősorban az ingatlanalapok növekedése következtében a korábban jellemzően 90 százalékos arányt képviselő kötvény- és pénzpiaci konstrukciók aránya mára jelentősen, 80 százalék alá csökkent. Ezzel párhuzamosan az ingatlanalapok már több mint 8 százalékos szeletet hasítanak ki a tortából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.