Óvatosabb a Domus
Nem biztos, hogy teljesül a 2004-re célként kitűzött 150 millió forintos nyereség a Domus Rt.-nél - hozta nyilvánosságra kedden Borsy Enikő, a cég vezérigazgatója.
A Domusnál változatlan törekvés a nyereségtermelő képesség javítása az árbevétel és az árrés növelésével. Ennek megfelelően a tavalyi 618 millió forintos árbevétel 5-6 százalékos emelését tervezték, míg az árrésnél ennél is nagyobb mértékű emelkedésre számítva, 53 millió forintról 150 millió forintra emelték a nyereségvárakozásukat.
Az év első két hónapjában azonban, az iparághoz hasonlóan csökkent a Domus forgalma. A cég vezetése azonban reméli, hogy az első két hónapban tapasztalt 10 százalékos visszaesés átmeneti, s legfeljebb az első fél évben jelentkezik, amit a második fél évben nemcsak behoznak, hanem teljesülhet a növekedési terv is. Az első két hónap tapasztalatai alapján azonban kidolgoztak egy pesszimistább verziót is. E szerint 75 millió forintos nyereség várható az idén úgy, hogy a forgalom a 2003-as szinten marad, az árrés pedig nő. Ennek azonban feltétele, hogy a béreket nem emelik, illetve 10 százalékkal csökkentik a létszámot. (VG)


