BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számíthatunk az újabb kamatcsökkentésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Korábban még óvatosan fogalmazott, a hétfői kamatcsökkentést követően azonban már egyértelműen optimistán ítéli meg a magyar piac helyzetét Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Az irányadó ráta 25 bázispontos csökkentése - az alapkamat jelenleg 12,25 százalékos - nemcsak átmeneti javulást hozott, de az általa kivetített pálya a végbefektetőket is rámozdíthatja a hazai piacra. Azok megjelenését már a múlt hét végén is érzékelni lehetett, most azonban erős vásárlási láz lehet úrrá rajtuk.

A jegybank hétfőn meglepetésszerű 25 bázispontos kamatcsökkentésről határozott. A forint a bejelentést követően erősödni kezdett, az állampapír-piaci hozamok pedig 20 bázispontot is megközelítő mértékben estek. A lendület kedden is kitartott: az aukción háromszoros túljegyzés mutatkozott, az euró pedig 251 forint alá is bekúszott a nap folyamán. Amennyiben a tendencia folytatódik, elképzelhető, hogy a monetáris tanács már akár a következő ülésén újabb mérséklésre kényszerül majd - mondja Török. Az elemző 2 hónapos időhorizonton összesen 50-100 bázispontos kamatmérséklésre számít, amit feltehetőleg kis lépésekben teljesít majd a jegybank.

A túláradó optimizmus erősödést szülhet a forint és a kötvények árfolyamában egyaránt. Utóbbiak piacán Török egy kisebb rali beindulására számít, a hozamszint hirtelen lemor-zsolódását azonban nem tartja valószínűnek. Ennél valószínűbb, hogy a hozamgörbe lassan ereszkedik majd.

Hasonlósan lassú ütemű, de stabil erősödésre számít a forint esetében is: a jegybankot vélhetően nem zavarja a magas árfolyam, egy ponton túl azonban már a fékezésre törekedhet. Erre azonban a 245 forintos euróárfolyamig nem kell számítani - tette hozzá. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.