BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szünetelt az emelkedés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kisebb hullámzást követően 254 forint környékén alakult az euró árfolyama tegnap a bankközi devizapiacon. A keddi nap eseményei mindenképp megtorpanást jelentenek a hétfői eredményekhez képest, elemzők azonban úgy látják, hogy ennek hoszszabb távon nem lesz jelentősége.

Az előrejelzések egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy a forint kilábalt a múlt év végén kezdődő masszív gyengülési időszakból, nagyobb gyengülésére nem kell számítani. Szapáry György, a jegybank alelnöke egy tegnapi konferencián ismét az inflációs cél fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a befektetők várhatóan csak lassan reagálnak majd a gazdaság felől érkező jó hírekre.

Nem változott a dollár kurzusa sem számottevően a bankközi devizapiacon: a zöldhasút egy nappal korábbi szintje közelében, 204,90/205,20 forinton jegyezték.

A forintpiaci kamatok közül a megugró külföldi keresletnek köszönhetően a rövid lejáratokon emelkedés volt tapasztalható, a hosszabb futamidők azonban stabilak maradtak. A kéthetes betétek volumene 120 milliárd forint körüli maradt.

A 16 vezető devizából 9-cel szemben erősödött tegnap a dollár a nemzetközi piacokon, miután kiderült: az amerikai gazdaság növekedése várhatóan felülmúlja majd a világ többi vezető gazdaságának teljesítményét. A Bloomberg elemzői körkérdése alapján úgy tűnik, hogy az USA GDP-je 4,5 százalékkal bővülhet az első fél évben.

A Bank of America tegnap közzétett értékelése szerint az USA továbbra is ragaszkodni fog a gyenge fizetőeszköz politikájához, ami az ázsiai fronton újabb beavatkozásokat szülhet a jegyban-

kok részéről. A japán fizetőeszköz már tegnap reagált erre a felvetésre: a dollár árfolyama így továbbra is 111 jen fölött állomásozik.

Az euró, amely 1,245 környékén is járt a nap folyamán a kedvező amerikai makroadatokra reagálva, gyengült ugyan egy kicsit, összességében azonban 1,235 dollár környékén tartotta magát a kora délutáni órákban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.